Nagyvilág
Fogd a pénzt és fuss – az autópályán
Filmbe illő jelenet játszódott le a kaliforniai Carlsbad városának forgalmas autópályáján, miután pénteken kinyílt egy pénzszállító kocsi ajtaja, és az útra ömlött belőle több ezer dollárnyi készpénz.
Az autósok satufékkel álltak meg, és kiugráltak a kocsijukból, hogy minél többet összeszedjenek a bankókból.
Többen a mobiljukkal videózták, ahogy az emberek fejvesztve próbálták felmarkolni, egyesek már praktikusan szatyrokba tömködték, mások kurjongatva a levegőbe dobálták a több zsáknyi szanaszét szóródott dollárt. A videósok közt volt egy közepesen ismert fitnesz-influenszer, Demi Bagby is, akinek Instagram oldalára feltöltött videóját azóta kétmillióan osztották meg. Csakhamar feltűnt a helyszínen a kaliforniai autópályarendőrség is, hogy úrrá legyen a közlekedési káoszon és a gyűjtögetésen – miközben a pénzszállító sofőrje is próbálta a mobiljával rögzíteni a pénzeső nyomán indult fosztogatást, de mást már nem is tehetett. Később a hatóságok a médián keresztül is mindenkit figyelmeztettek, hogy aki pénzt vitt haza, még két napon belül büntetlenül visszaszolgáltathatja, különben bűncselekményt, azaz lopást követ el. A pénz az amerikai bankokat felügyelő Szövetségi Betétbiztosítási Alap (FDIC) tulajdona, így súlyosbítja a büntetést, ha az állam pénzét tulajdonítják el a váratlan égi áldás által megszédített állampolgárok.
Az FBI is rajta van az ügyön, azt ígérik, mindenkit megtalálnak és azonosítani fognak a helyszínen készült videók és a közösségi média megosztások alapján – még azokat is, akik felcsapták a kapucnijukat vagy feltettek egy napszemüveget, nehogy felismerjék őket. Többen azonnyomban visszaadták a pénzt a kiérkező rendőröknek, de számos autós sebtében beugrott a kocsijába és elhajtott a helyszínről a szajréval, két embert pedig már a helyszínen le is tartóztattak – az ő autóik ott maradtak a San Diego felé vezető autópálya közepén, egy ideig újabb fennakadást okozva a közlekedésben. Páran később rezeltek be, vagy felébredt a lelkiismeretük, és rendőrőrsökre vitték be a pénzt – tudósított az amerikai NBC hírcsatorna.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója