Kiemelt hírek
Leállhat a MÁV és a Volán az oltás miatt
A BKV-nál éppen egyeztetések zajlanak az ügyben.
Ha kötelező lesz az oltás, leáll a MÁV, és a Volán is – helyezte kilátásba a Vasutas Szakszervezet elnöke, és a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón jelentette be, hogy a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra,hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára.
A MOL kommunikációs vezetője az ATV Híradójának azt mondta, erről még nem hoztak döntést. Bakos Piroska szerint a cég minden olyan döntést előremutatónak tart, amely nagyobb mozgásteret biztosít a munkavállalók egészségvédelmében, és segít fenntartani a cégek működését. „Krízismenedzsment-csapatunk már vizsgálja a kormányrendelet részleteit, de csak később tudunk dönteni, akkor, amikor látjuk az országos és a MOL-on belüli statisztikákat, illetve minden szakmai szervezettel tárgyaltunk” – fogalmazott.
A tévé több vállalatnak is írt, hogy megtudják, döntöttek-e már az oltás bevezetéséről. A BKV közleményt küldött, amelyben az áll: jelenleg is egyeztetések zajlanak a témában.
Ha a MÁV-nál bevezetik a kötelező oltást, akkor leáll a vasúti közlekedés – közölte viszont a Vasutas Szakszervezet elnöke, hozzátéve, hogy a vasutasok átoltottsága megfelel az országos átlagnak. „De ha ezt szétbontom szellemi munkakörre és végrehajtó szolgálati munkakörre, akkor ez az arány már rosszabb. Azoknál, akik a vonatközlekedésben tevékenyen részt vesznek, az oltottság sajnos a legrosszabb aránnyal van” – fogalmazott Meleg János.
A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint a helyzet a Volánnál sem jobb. Dobi István úgy véli, nem lesz kötelező az oltás, mert nincs tartalék a rendszerben, és ha bevezetnék, akkor leállna a Volán. Elmondta, hogy óriási a felháborodás a munkavállalók körében az esetleges kötelezővé tétellel kapcsolatban. „Én próbálom őket nyugtatni, hogy ezt még ezt senki nem tette kötelezővé, és ha kötelezővé teszik, akkor kell nekünk dönteni, hogy milyen lépéseket teszünk” – tette hozzá.
Ahol bevezetik a kötelező oltást, a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat, egy év fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni. Az állami intézmények munkatársai januárig kapnak időt, önkormányzati cégeknél a polgármester dönt. Az oltási kötelezettség alól orvosi igazolással lehet mentesülni.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!