Az új fajok felfedezése nem trendi

A világ egyik legkisebb csigájának felfedezője, Páll-Gergely Barna mesélt a 168.hu-nak a kutatói hivatás megpróbáltatásairól és arról, miért kutatják egyre kevesebben Földünk biodiverzitását.

Miért választja valaki pont ezt a szakmát, és lesz belőle ‘csigász’?

Öt éves korom óta gyűjtöttem a tengeri csigaházakat, bár sosem jártam a tengernél, de a rendszerváltás után kirakatokban sokszor felbukkantak szép csigaházak, itt-ott lehetett őket kapni. Valahogy ez nagyon megtetszett. Később gimnazista koromban találkoztam olyan emberekkel, akik szárazföldi csigákat kutattak Magyarországon és a Balkánon, és onnantól kezdve eldöntöttem, én is ezzel szeretnék foglalkozni felnőttként.

Beszéljünk egy kicsit a híres felfedezéséről. Találtak azóta kisebb csigafajt?

2015-ben írtuk le az Angustopila dominikae nevű fajt Kínából, mint a világ legkisebb csigáját. A hír akkor bejárta a világsajtót. Két hónapra rá holland kutatók Borneóban rábukkantak egy még kisebbre, ezzel meg is döntötték a rekordunkat. Ettől függetlenül pont mostanában nyújtottunk be egy kéziratot, amelyben leírunk egy még ennél is apróbbat. Egy észak-vietnámi barlangi csigáról van szó.

Minek hatására és hogyan kezdi el vizsgálni pont a vietnámi csigákat?

A trópusokon sokkal több faj él, mint a mérsékelt övben, tehát adja magát, hogy a sokféleség szerelmesei trópusi élőlényekkel foglalkozzanak. A vizsgálandó példányok megszerzésére többféle módszer lehetséges. Az egyik, hogy az ember elmegy gyűjteni egy expedíció keretében, hazahozza az anyagot, és feldolgozza. Én viszont általában olyan múzeumoktól kölcsönzök, amelyek ehhez hasonló expedíciókat szerveznek. A felhalmozott anyagot elhelyezik a saját gyűjteményükben, amelyet aztán a világ bármely pontján élő szakemberek kikölcsönözhetnek és feldolgozhatnak. Magángyűjtőktől szintén lehet anyagot szerezni.

Mi alapján választja ki a kutatott helyszínt, és honnan tudja, hogy ott fog találni bármit?

Az élővilág változatossága, vagyis a biodiverzitás szempontjából Délkelet-Ázsia Földünk egyik fő forrópontja, ott tényleg rengeteg az ismert, illetve a várható teljesen új faj. Bár főleg ott élő csigákkal foglalkozom, Ázsiában nem sokat gyűjtöttem, maximum egy-egy konferencia után pár napig. Az ott gyűjtő expedíciók geológiai térképekről szokták kilesni, hogy pontosan mely falu határába kell elmenniük, hogy mészkőhegyeket találjanak. Mivel a csiga mészből építi fel a házát, a kalcium-karbonátban dús helyeken érdemes fürkészni.

Ön is szokott expedíciókon részt venni?

Igen. Az Új-Kaledónia nevezetű szigetre szoktam expedíciókra járni, amely Ausztráliától keletre fekszik. A párizsi Természettudományi Múzeum indított egy olyan expedíció-sorozatot, amelyben megpróbáljuk összegyűjteni, dokumentálni és leírni az összes szárazföldi csigafajt. Három ilyen expedíciót szerveztek az elmúlt években, ezek közül kettőn tudtam részt venni. Valószínűleg jövőre is megyünk. A párizsi múzeum mindig hív, hiszen szükségük van arra, hogy a gyűjtött anyagot valaki tudományos alapossággal feldolgozza, valamint az új fajokat leírja, és erre sajnos manapság kevesen képesek.

Amikor éppen nem expedíción van, hogyan néz ki egy munkanapja?

Rengeteg projekt folyik párhuzamosan, amelyekben mint témavezető veszek részt. Például Turóci Ágnes doktoranduszommal egy meztelencsigákról szóló határozókönyvet írunk. Gyakran gyűjtjük a meztelencsigákat, Ági fotózza és boncolja őket. Körülbelül két év múlva születik meg a kötet. Ezen kívül van olyan szakdolgozóm, aki a budapesti kertészetek csigáit vizsgálja, és ott már három olyan meztelencsiga fajt talált, amely idegenhonos, behurcolt faj, és Magyarországon nem került még elő. A munkám további fontos része a mikroszkóp alatt történik: meghatározom a gyűjtött anyagot, összehasonlítom a példányokat, eldöntöm, melyik közülük az új faj. Utána lefotózom, lemérem őket, és tudományos igényességgel leírom a jellegzetességeiket. Persze a publikációk megírása, más kéziratainak bírálata, tudományos kiadványok szerkesztése, pályázatok írása is sok időt vesz el, sosem unatkozom.

Említette, hogy kevés ilyen szakember van, mint ön.

Valóban, a Földön elképesztő mértékben csökken a biodiverzitás az emberi tevékenység hatására, ennek ellenére egyre kevesebben vizsgálják. Magyarországon jelenleg húsz-huszonöt olyan szakember dolgozik, aki ismeretlen fajokat fedez fel, és a döntő többségüknek nem ez a fő tevékenysége, amiért a fizetését kapja. Harmincöt éves vagyok, nincsen itthon nálam fiatalabb kutató a szakmában. Aki taxonómus akar lenni, már gyakran húsz-huszonöt éves kora körül publikál, de ilyen sajnos nincs itthon, máris kialakult egy tízéves szakadék. Nem jön az utánpótlás, és ez sajnos nemzetközi trend.

És ennek mi az oka?

Sok oka van. Az egyik és legfontosabb, hogy egyszerűen nincsenek ilyen jellegű álláshelyek. Elég belegondolni, mi történt a Magyar Természettudományi Múzeummal az elmúlt időszakban, hanyatt-homlok menekültek onnan a zoológusok. Már nem tekinthető olyan szinten kutatóhelynek, mint mondjuk az 1980-as években. Akkoriban az ott dolgozó kutatók tényleg százasával fedezték fel az új fajokat, világszintű expedíciókat szerveztek, a magyar zoológiát világszintre emelték. A másik ok, hogy a tudományos életben való előrejutáshoz bizonyos mennyiségű és presztízsű publikációt kell írni, és az nálunk nehezebb. Az új fajok felfedezése nem „trendi”. Nehezebb az ilyesmit jó lapokban publikálni, mint más tudományterületeken, ez egy bonyolult belső tudománymetriai kérdés. Talán az említhető harmadik okként, hogy egy-egy állatcsoport szakértőjévé válni legalább évtizedes kemény munka során lehet, a tudományfinanszírozás viszont rövidebb projektekben gondolkozik a világon bárhol.

Pelva Csenge / 168