Kiemelt hírek
Nyitottságra buzdított a pápa Budapesten
Ferenc pápa vasárnap reggel érkezett Budapestre, az ő miséjével zárult a Hősök terén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.
A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis, vagyis a városért és a világért bemutatott szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. A fél 12-kor kezdődő szertartásra előzetesen 75 ezren regisztráltak, de regisztráció nélkül is részt lehetett venni a misén.
Az egyházfő azt kívánta a híveknek, legyenek „megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők”. Mint fogalmazott, a kereszt „arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban”. A kereszt szimbolikája: „a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja karjait mindenki felé.”
Kiemelte, a Missziós kereszt, a kongresszus szimbóluma arra kell, hogy ösztönözze a hívőket, hogy életükkel hirdessék az „Evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert. A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden magyar ember vágyik” – mondta.
„Az Eucharisztia jelentése: „hálaadás” és ennek a szentmisének a végén, amely bezárja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és budapesti látogatásomat, szeretnék szívből köszönetet mondani” – mondta Ferenc pápa az általa vezetett Úrangyala imádságon.
Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a „nagy magyar keresztény családnak”, amelyet – mint mondta – szeretne magához ölelni „különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába” haladnak.
A katolikus egyházfő ezt követően köszönetet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkának, továbbá a megjelent püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint valamennyi hívőnek, továbbá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőinek, megvalósítóinak.
Ferenc pápa – az utolsó szavakat magyarul mondva – úgy zárta imádságát: „veletek és értetek mondom: Isten áldd meg a magyart!”. A szentmise a pápai és a magyar Himnusz, a Boldogasszony anyánk, majd a kongresszus himnuszának eléneklésével fejeződött be.
A pápa a zárómise és az Úrangyala elimádkozása után rögtön továbbutazott Szlovákiába, ahol a repülőtéren kisebb tömeg, többnyire fiatalok és gyermekes családok üdvözölték.
MTI / 168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!