Nagyvilág
Milliók válnak hajléktalanná
Lejárt szombaton éjfélkor az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány miatt tavaly bevezetett szövetségi kilakoltatási tilalom. Több millió ember néz szembe azzal a veszéllyel, hogy utcárakerül, jobb esetben hajléktalanszállóra.
A járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) még júniusban közölte, hogy nem hosszabbítja meg a szövetségi szintű tilalmat július 31-e után, a legfelsőbb bíróság 5:4 arányban meghozott ítélete ezt csak eddig teszi lehetővé. A kongresszusnak volt lehetősége ezt felülírni, de nem tette meg.
A moratóriumot tavaly szeptemberben adta ki a CDC, Donald Trump előző amerikai elnök adminisztrációja idején, ugyanis a járvány miatt sokan elvesztették munkájukat. Joe Biden elnök januári hivatalba lépése óta többször meghosszabbították. A rendelet azokra az egyedülálló bérlőkre vonatkozott, akiknek az éves jövedelme nem haladja meg a 99 000 dollárt. Házaspárok esetén pedig azokra, akiknek a közös éves jövedelme nem több, mint 198 000 dollár.
A washingtoni kongresszus tavaly egy csaknem 47 milliárd dolláros keretet szavazott meg a be nem fizetett lakbérek pótlására, a kifizetés a helyi önkormányzatokon keresztül azonban nagyon lassan folyik.
Noha Biden szerette volna, ha ismét meghosszabbítják a moratóriumot, csütörtökön közölte, hogy nem támadja meg a legfelsőbb bíróság határozatát, miszerint az július 31-e után nem hosszabbítható meg. Az AP szerint az elnök attól tartott, hogy a bíróság erre válaszul olyan határozatot hoz, amely széles körben korlátozza a kormány cselekvési lehetőségét az egészségügyi válságokban. Ehelyett a kongresszust szólította fel, hogy gyorsan ismét hosszabbítsa meg a moratóriumot. A Demokrata Párt azonban nem tudott olyan törvényjavaslatot összeállítani, amely többségi támogatást kapott volna, mert még saját soraikban is voltak kétkedők a tervezettel kapcsolatban.
Több tagállam, például New York saját hatáskörben meghosszabbította a kilakoltatási tilalmat.
Hivatalos adatok szerint március végén mintegy 6,4 millió amerikai háztartás volt hátralékban a bérleti díjjal. Július elsején körülbelül 3,6 millió ember vélekedett úgy, hogy a következő két hónapban kilakoltatás várhat rá.
mti/ph
(Kiemelt kép: FREDERIC J. BROWN – AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója