Kiemelt hírek
Kutatás: Megnőtt az igény az integrált játszóterekre
Tízből hat magyar ilyen játszótereket szeretne.
A magyarok háromnegyede nem találkozott még olyan játszótérrel, ahol fogyatékkal élők is játszhattak volna, a megkérdezettek több mint fele pedig jobban felszerelt játszótereket szeretne a lakóhelyéhez közel – derült ki a Royalkert játszóterek, kertek, közterek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó cég ezerfős, reprezentatív kutatásából. Országszerte egyre nagyobb az igény és egyre szaporodnak a közösségi játszóterek, ahol több korosztály is talál kikapcsolódási és mozgási lehetőséget magának.
Különösen a községekben élők körében nőtt meg az igény a jobban felszerelt játszóterek iránt, tekintve, hogy a kistelepüléseken az emberek 27 százaléka még mindig régebbi típusú játszóterekre kényszerül járni. A kistelepüléseken élők 81 százaléka nem találkozott még fogyatékkal élők számára is használható játékokkal, 65 százalékuk szerint pedig szükség lenne integrált, közösségi játszótérre a lakóhelye környékén. Budapesten is minden második ember gondolja ugyanezt.
„A befogadó vagy integrált játszótereken az ép és fogyatékossággal élő gyermekek együtt tudnak játszani. Kutatások igazolják, hogy a fizikai fogyatékossággal élő fiatalok 4,5-szer magasabb mozgásbeli inaktivitást mutatnak, mint az ép kortársaik. Ez pedig további egészségügyi problémákhoz is vezethet a későbbiekben. A „közösség”, a közösségben rejlő erő és a közösséghez tartozás élménye az életben felnőttnek, gyereknek, kicsinek, nagynak, egészségesnek és fogyatékkal élőnek meghatározó. A gyermekek a közös játék során nyitnak egymás felé, ismerkednek, barátkoznak, fejlődik a szociális érzékük, ezáltal idősebb korban is könnyebben alakítanak ki társas kapcsolatokat” – mondta Kishalmi Tibor tulajdonos, ügyvezető igazgató.
Fontos, hogy egy befogadó játszótér nemcsak a mozgásukban korlátozott gyermekek számára nyújtson kikapcsolódást. Figyelni kell többek között az autizmussal élő, a látás- vagy hallássérült, illetve az értelmi fogyatékkal élő kisgyermekek igényeire is. A kutatásból pedig jól látszik, hogy nagy az igény Magyarországon az integrált, közösségi terekre, több ilyet szeretnének látni az emberek.
Elfogadó és nyitott közösségi terek lehetnek a játszóterek
Az ország első integrált játszóterét 2016-ban Szombathelyen hozta létre a Royal-Kert Kft. Azóta Nyíregyházán (2016), Alsóörsön, Székesfehérváron, Győrött (2017) és legutóbb Veszprémben (2018) telepített integrált játszótereket, közösségi tereket a ROYALKERT. Kishalmi Tibor szerint fontos, hogy itthon is egyre több ilyen projekt valósuljon meg, hiszen a közösségi terek és a szegregáció nélküli közös játék olyan elfogadó és nyitott szemléletet eredményez, amelyre napjainkban igazán szükség van – életkortól függetlenül.
A kutatás arra is rávilágított, hogy az emberek csak közepesen elégedettek a környezetükben lévő játszóterekkel. A legtöbben a padokat, az árnyékos pihenőhelyeket, illetve a mosdókat hiányolják. Az alapvető szükségleteken túl az integrált játékokra és a szabadtéri fitneszeszközökre lenne a legnagyobb igény. A listát a több kuka iránti igény zárja.
A közösségi terek terjedése
A felmérésből az is kiderül, hogy az emberek szeretnék, hogy a játszótér közösségi térként is funkcionáljon, ahol gyerek és felnőtt együtt pihenhet, edzhet vagy játszhat. A fiatalok körében (18-39 év közöttiek) nagy kedvenc a szabadtéri work out és fitneszpark, ami a covid alatt sokaknak az egyetlen lehetőséget biztosította a mozgásra. Ezekből a szabadtéri edzőparkokból országszerte több mint százat a ROYALKERT készített.
Különösen a felsőfokú végzettséggel rendelkező budapestiek gondolják úgy, hogy a játszótér már rég nem csak néhány hintát, homokozót és csúszdát kell, hogy jelentsen. A szerencséseknek a lakóhelyüktől számított 5-15 percen belül elérhető valamilyen játszó, de itt is a kistelepüléseken, községekben élőknek nehezebb: náluk ez a szám inkább a 30 perces táv felé mozdul.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!