Magyarország
Meghalt Lugosi Lugo László
Hatvannyolc éves korában elhunyt Lugosi Lugo László fotográfus vasárnap – közölte a család hétfőn az MTI-vel.
Lugosi Lugo László fényképész, művészeti-fotográfiai szakíró, filmkészítő 1953-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1977-ben végzett angol-magyar, valamint filmesztétika szakon, 1975-1980 között a Balázs Béla Stúdió tagja volt. Műveit 1978-tól állította ki, mesterei Kardos Sándor és Haris László voltak.
Az 1970-es években foglalkozott filmmel, fotóval és írással is, az 1980-as évek közepétől professzionális fotográfus lett az építészeti és műtárgyfényképezés területén. Első egyéni tárlatát 1978-ban rendezték Szekvenciák címmel a budapesti Fiatal Művészek Klubjában.
Építészeti felvételei többek között a VAM Design, a Fővárosi Szoborpark (Budapest) és az ABLivingDesign (Stockholm) megbízásából készültek, építészeti fotói egyebek mellett az Átrium, a Magyar Építőművészet és az Art and Design (London) című szaklapban jelentek meg.
Műtárgyfotósként elsősorban a Balkon, a Műcsarnok, a Budapest Galéria számára, a Corvina és más művészeti könyvkiadók megbízásából tevékenykedett, lefotózta Altorjai Sándor, Erdély Miklós, Gedő Ilka, El Kazovszkij, Veszelszky Béla és sok más képzőművész életművének javát – olvasható az artportal.hu oldalon.
Számos beállított portréfelvételt készített kortársairól, művészekről, írókról, a Magyar Iparművészeti Főiskolán, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Pécsett és Egerben pedig egyetemi és főiskolai előadásokat, workshopokat is tartott.
mti/ph
(Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd – MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!