Kiemelt hírek
Ne járjon úgy, mint Orbán Viktor!
A miniszterelnök 168 Órát akart venni egy nyolcadik kerületi újságosnál, de hoppon maradt, mert elkapkodták előle. Tanácsokat azért kapott az újságostól.
Miután a Riporterek Határok Nélkül szervezet Orbán Viktort is a „sajtószabadság ragadozói” nevű listára tette, a kormányfő egy videóval demonstrálta: Magyarországon szabad a sajtó. A felvétel tanúsága szerint a miniszterelnök egy nyolcadik kerületi újságosnál igyekezett „a kormányt gyalázó” lapokat venni. Az ellenzékinek tartott újságok között a 168 Órát is be akarta szerezni.
Utóbb a nyolcadik kerületi önkormányzat lapja, a józsefváros.hu munkatársai beszéltek a „klasszikus újságárusnak” titulált Wölfinger Lászlóval, aki több kulisszatitkot is elárult a miniszterelnök által közzétett, jól láthatóan megvágott videóval kapcsolatban. Így egyebek mellett elmondta: bár a kormányfő valóban szeretett volna hozzájutni testvérlapunkhoz, végül mégis üres kézzel kellett távoznia, mivel minden példányt eladott a vizit előtt a hírlapárus.
Korábban a miniszterelnök a magyar sajtóviszonyokkal kapcsolatban olyan kijelentést tett, hogy bármelyik újságárusnál beszerezhető 12 kormánykritikus lap, ez pedig szerinte a sajtószabadság egyértelmű jele. A Telex kipróbálta, igaza van-e Orbán Viktornak, és videót is forgatott az újságvásárlásról, ám mindössze 10 kormánykritikus sajtóterméket sikerült találniuk a standokon, illetve a standokon és az utcán, hiszen ebben a tízben szerepelt lapunk, a Budapest területén ingyenesen terjesztett Pesti Hírlap is.
Wölfinger László az eset után nyilatkozott a 168-nak. Elmondta, hogy szimpatikus volt neki a miniszterelnök, és sajnálja, hogy nem szelfizett vele egyet. A politikával olyan mélyen nem foglalkozik, neki elég az, amit az újságokban olvas.
A 24.hu-nak pedig azt is elárulta az újságos, hogy Tanácsokkal látta el Orbánt. Mondta neki, hogy ne használja a „Hajrá, magyarok” rigmust, mert az nagyon „focis”, Wölfinger László márpedig nem szereti a futballt. Ehelyett azt javasolta a kormányfőnek, jobb lenne, ha Vörösmarty Mihálytól idézne, például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül”.
Ne maradjon hoppon!
Orbán Viktor szerda délelőtt 168 Órát akart vásárolni – de hoppon maradt. Kénytelen volt üres kézzel távozni, mert lapunk minden példányát elkapkodták előle. Hogy elkerülje a hasonló helyzeteket, és soha ne maradjon hoppon: fizessen elő testvérlapunkra a 168.hu/elofizetes oldalon!
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója