Magyarország
Már húszezer ingyenes tesztnél tart a főváros
Újabb ezer ingyenes antitest-vizsgálatot ajánl fel a főváros a budapestieknek. Ezzel húszezerre nőtt az idősek ellenanyag-szintjének ellenőrzésére felhasznált tesztek száma.
A Főpolgármesteri Hivatal közleményben tudatta, hogy a Fővárosi Idősügyi Tanács szerdai ülésén a tanácsot alkotó idősügyi szervezetek egységesen megköszönték a Fővárosi Önkormányzat antitestszint-mérési akcióját, de egyben kérték, hogy az önkormányzat további teszteket is végezzen, ezért a főváros újabb ezer ingyenes antitestszint tesztelési lehetőséget biztosít, így összesen 20 ezer teszttel mérik a 60 év feletti budapestiek ellenanyagszintjét.
Július 12-től 16-ig minden nap 7-11, valamint 16-20 óra között van lehetőségük a budapestieknek arra, hogy ingyenes antitest-vizsgálaton vegyenek részt az V. kerületi Városháza parkban, egy mobil tesztelőponton. A fővárosi tesztelés regisztrációhoz kötött, csütörtökön 8 órától lehet regisztrálni és időpontot foglalni, a kerületi szakrendelőkben pedig július végéig lehet részt venni a szűrésen.
A tájékoztatás szerint a Fővárosi Önkormányzat ezen a héten ezer budapesti lakos ellenanyagszintjét vizsgálta, jövő héten pedig újabb ezer 60 év felettinek biztosítanak lehetőséget a kialakult védettség feltérképezésében.
Az oltóanyagok hatásosságának mértékével kapcsolatban széles körben nyilvánosságot kapott aggodalmak miatt az önkormányzat fontosnak tartja a fővárosi időskorú lakosság védettségének, a szervezetükben megjelenő antitest-szint mérésének lehetőségét – írták a közleményben.
A felajánlott 20 ezer tesztből 18 ezernél a mintavételeket a lakosok szűrésében közreműködést vállaló budapesti kerületekben végzik. A kerületek megkapják a teszteket, illetve a kapcsolódó laborvizsgálatot is a főváros biztosítja.
Arról is beszámoltak, hogy kedden elindult a tesztelés a III., a XI., a XII., a XIV. és a XV. kerületben, csütörtökön pedig indul a IV., a VI., a VIII. és a XVIII. kerületben. A további kerületekben jövő héten vagy azután lehet majd ingyenesen antitest-vizsgálatra menni, de felhívták a figyelmet, hogy a kerületi tesztelésről érdemes az önkormányzatok honlapján tájékozódni.
A Főpolgármesteri Hivatal hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok minden esetben önkéntes alapon történnek. A vizsgált mintához vénás vérvételre van szükség, melyet az infekciókontroll szabályok betartásával zárt rendszerben végeznek a szakemberek, ezzel kapcsolatban kérték, hogy kellő körültekintéssel jelentkezzenek a vizsgálatra azok, akik olyan, például véralvadásgátló gyógyszert szednek, amelyek esetén a kontroll nélküli vérvétel nem ajánlott.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!