A föltámadás sajnos elmarad

Ma lenne 85 éves Orbán Ottó.

„Nem mondom meg, hány éves lettem, / a tortabevonót is mind megettem: / az ám, / lazán! // Mégis, ha tán felém jöttök, / a Platánban lesz friss sütőtök, / sonkás- / tojás…” – írta valamikor a huszadik század második felében a kortárs magyar költészet megkerülhetetlen alakja, Orbán Ottó.

Igaz, ki és miért is akarná megkerülni? Hát kinek volna jó az?

Szauer Ottó néven született 1936 május 20-án. Kisgyerek még, mikor apját elveszti a második világháború végén – mindössze 9 évesen kerül a Sztehlo Gábor nevével fémjelzett Gaudiopolis-Örömvárosba. A sötét ötvenes évek közepén érettségizett, 1956-ban vették fel a pesti bölcsészkarra, ahol egyébként betegsége miatt mindössze 3 szemesztert abszolvált – 1958-as kórházba kerülése után már nem tért vissza az egyetemre egyáltalán, így diplomát sem szerzett.

Mindössze 24 éves volt, amikor 1960-ban megjelenik első kötete, a nem csak címében komor Fekete ünnep – ez a tónus aztán uralkodó is marad költészetében, mely egyebek mellett arról tudósít, hogy „A föltámadás elmarad”. Egészen a hetvenes évek második feléig: ekkor ugyanis beköszönt az irónia korszaka Orbán költészetében – és marad is egészen 2002-ben bekövetkezett haláláig. Nemcsak költőként, de esszéíróként, műfordítóként is maradandót alkotott – hányan olvastuk lámpaoltás után a takaró alatt legendás Ginsberg-átültetéseit…

Ma lenne 85 éves.

*

Orbán Ottó: A csodaöreg

Csodagyerekké engem Budapest pár hetes ostroma tett,

csodaöreget betegségem húsz éve csinált belőlem;

bölcs és reszketeg aggastyánt – kopaszra borotváltak,

és egy kerekes ágyon toltak be a léghűtött műtőbe,

a kés meg a jéghegyként tündöklő izzólámpák alá.

Mit változtathat a világról alkotott képemen az,

hogy váratlanul megütöttem a főnyereményt,

hogy föl-alá furikázhatom itt, mint az egészségesek?

Minden az marad, ami volt. A birodalmak ezután is

szilárdan állnak pilléreiken:  a háborúkon és a hadisarcon,

akármilyen posztmodern néven nevezzük is őket.

Mázlim volt, ennyi az egész. Résnyire nyílt egy ajtó,

és én a résen át kicsúszhattam az ég alá, a kertbe,

s most verset ciripelek, hejehujázó, nyári tücsök a fűben.