Felvette a kesztyűt a Parkinsonnal szemben

Moravcsik Andrea tele van energiával. Állandóan intéz valamit, nagykanállal falja a kulturális eseményeket, és rengeteg barátja van. Blogot ír, étterembe jár, a legnagyobb szenvedélye az utazás. Néhány éve bokszolni is elkezdett. Pedig Moravcsik Andrea Parkinson-kóros. Úgy döntött, a boksz lesz a terápiája.

Élete legnehezebb évét élte át a középkorú családanya 2015-ben. Három hónap alatt elvesztette imádott édesanyját, akit egy daganatos betegség vitt el. Kisvártatva mondvacsinált indokok miatt kirúgták a munkahelyéről, ahol vezető beosztásban dolgozott. Nincs mit szépíteni rajta: Andrea maga alá került. De hamar összekaparta magát, és sikerült egy vidéki okmányirodában elhelyezkednie, ügyintézőként. Ahol viszont nagyon hamar kikezdték a kollégái. „Önmagában azt is nehezen dolgoztam fel, hogy édesanyám orvosa engem okolt anyám halála miatt, mert szerinte nekem kellett volna észrevenni a betegségét. Majd vészmegoldásként jött az okmányirodai állásom, ahol azonnal csúfolni kezdtek. Azt mondták, lassú vagyok, eltompultam, és nem végzem el tisztességesen a munkám. Minden nap sírva mentem haza.” Andrea ekkor már érezte, hogy valami valóban nem stimmel. Állandóan fáradt volt, fájt a bal válla, és furcsán zsibbadt a bal gyűrűsujja. 

Három évbe telt

Az agilis nő egyáltalán nem hagyta annyiban a dolgot, azonnal orvoshoz fordult. „Felkerestem egy reumatológust, aki teljesen tanácstalan volt. Továbbküldött egy neurológushoz, aki kizárta a Parkinson-kórt. Azt mondta, pszichiátriai problémáim vannak, agorafóbiára tippelt. Szót is fogadtam, úgyhogy a pszichiátrián kötöttem ki. Ahol két éven át kísérleteztek rajtam különböző gyógyszerekkel, de hasztalan.” Ekkorra már a mindig életvidám Andrea olyan rossz állapotba került, hogy kerekesszékbe kényszerült. Közben folyamatosan olvasott, képezte magát, és rájött, hogy egész biztosan Parkinson-kórban szenved. Végül a Flór Ferenc kórházban kötött ki.

„Három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megállapítsák, valóban parkis vagyok. Amikor sürgősségi alapon bevittek a Flór Ferenc kórházba, rámnézett a doktornő, és azonnal megállapította a helyes diagnózisom. Létezik ugyanis egy-két olyan orvosi rutinmozdulat, amellyel azonnal megállapítható a Parkinson-kór. Az egyik ilyen az úgynevezett fogaskerék-tünet, amely során meghajlítják és megfeszítik a csuklót, s a reakcióból azonnal felismerhető a Parkinson. Bár én sosem remegtem, de az összes többi klasszikus tünetet produkáltam.” Bár Andreát már egyáltalán nem érte váratlanul a diagnózis, mégis nehezen dolgozta fel a gyógyíthatatlan betegség tényét. „A gyászfolyamat valamennyi szakaszán átmentem. Tagadás, düh, depresszió, és nagy sokára az elfogadás. Mindenen elsírtam magam, azt hittem, összeesküdött ellenem a világ. Nem a kerekesszék volt a legriasztóbb a számomra, hanem az, hogy demens leszek.” Bár vert helyzetben érezte magát, eldöntötte, ismét kezébe veszi az életét, és felveszi a harcot a betegséggel. Blogolni kezdett a Parkinsonról, és legnagyobb meglepetésére rengetegen olvasták a MyWay… MyFaith… című oldalát. Aztán jött a következő lépés.

A legjobb döntés

„A rendszeres testmozgást javasolta a legjobb terápiaként a kezelőorvosnőm, dr Takács Annamária professzor. Gyógytorna, tai-chi, jóga, chi-kung. Szót fogadtam, ímmel-ámmal csinálgattam is a gyakorlatokat, de ezek egyáltalán nem az én habitusomhoz valók. Valami más kellett nekem, ami sokkal pörgősebb, dinamikusabb.” Andreát egy facebookos barátnője hozta össze Dömsödi Renáta bokszolóval, aki történetesen Parkinson-kóros betegeknek akart terápiás edzéseket tartani. A Magyarországon még ismeretlen bokszterápia ugyanis nagyon hatásos lehet a betegség szinten tartására, sőt javítására. 

Az Egyesült Államokban kifejlesztett módszer az USA-ban, Ausztráliában és Kanadában már rendkívül népszerű, s az Amerikából hazatért edzőnő itthon is meg akarja honosítani. „2017-ben mentem le először a bokszterembe, ami életem egyik legjobb döntése volt. Azonnal egymásra találtunk az edzőnővel. A bokszterápiában szó sincs arról, hogy a fejemet ütnék egy kesztyűvel, én nem bokszversenyekre járok. Ehelyett iskolázunk, javítjuk a reflexeimet, egyensúlygyakorlatokat végzünk és sokat nyújtunk, mindezt kerekesszékben. Hatalmas fejlődésen mentem keresztül a bokszterápiának és a kitartó munkának köszönhetően. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor felálltam a kerekesszékből az edzőteremben, és magamtól tudtam sétálni hét-nyolc métert.” 

Teljes élet

Mindenkinek a bokszlegenda, Muhammad Ali betegsége jut eszébe a Parkinson és a boksz kapcsolatáról, azonban a bokszterápia során egyáltalán nem ütik az érintett fejét, hanem erősítik a reflexeit és az izomzatát, s mintegy újrahuzalozzák az agy sérült részeit. Bár Andrea a járvány alatt nem tudott részt venni az edzéseken, májusban az első útja a bokszterembe vezetett. „A bezártság alatt se hanyagoltam el magam. Szobabicikliztem, súlyzóztam, és a futópadon is tettem néhány lépést.” Moravcsik Andreát hajtja a küzdőszellem, és az összes komolyabb rehabilitációs lehetőséget igénybe veszi. Májusban Sopronban egy különleges neurorehabilitációs klinikán járt, ahol dr. Málly Judit neurológus segítségével a kognitív és mozgásképességeit fejlesztették. Ezzel a módszerrel az agy különböző területeit ingerlik elektromágneses stimulációval, és mozgásterápiát alkalmaznak. A gyenge árammal történő stimulációval pedig az idegi regenerációt segítik elő a sérült agyban. 

A soproni mozgásterápia is kisebb csodát művelt Andreával, aki újra képes lett 7-8 métert sétálni. „Úgy érzem, a legtöbbet kihozom magamból, és teljes életet élek a betegség ellenére is. Tele vagyok ötletekkel és vágyakkal. A Parkinsonos Facebook-csoportom már több mint 600 tagot számlál, nagyon komolyan segítjük egymást. A pandémia lecsengésével már a nyaralásunkról álmodozom, hiszen kerekesszékkel jártam be Rómát, Toscanát, Prágát, de idén ismét Nápolyba készülünk.” Moravcsik Andrea azt is elárulta, mi a legnagyobb álma. „Tudom, hogy egyszer végleg felállok a kerekesszékből. Jövőre pedig újabb kívánságomat teljesítem a bakancslistámról: repülős tandemugráson veszünk részt a bokszedzőmmel, Dömsödi Renátával.”

Skultéti Judit