Kiemelt hírek
Orbán: „Rám is vár egy korsó sör”
Szombaton nyitnak a teraszok.
„Az operatív törzs ülésen azt közölték velem, hogy 3 millió 508 ezer 846 személyt oltottunk be, ez pedig azt jelenti, hogy a teraszok holnap reggeltől kinyithatnak. Rám is vár egy korsó sör a teraszomon” – mondta Orbán Viktor az állami rádióban, a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban.
„A rossz kedvünk tele most már egy éve tart” – parafrazálta Shakespeare-t a miniszterelnök, majd kifejtette: a kijárási tilalom holnap nem 10-kor, hanem 11 órakor kezdődik. Ennek oka Orbán szerint, hogy az emberek jobb kedvűek lesznek, mint szoktak lenni, „meg talán jobban is szeretik egymást.”
A miniszterelnök elmondta: 4 millió beoltottnál, vagyis úgy jövő szerda-csütörtöktől a védettségi igazolvány birtokában látogathatók lesznek a színházak, tánc- és zeneművészeti események, a cirkuszok, a mozik, az edző- és fitnesztermek, az uszodák, a közfürdők, a jégpályák, az állatkertek, a vadasparkok, a kalandparkok, a vidámparkok, játszóházak, múzeumok, könyvtárak és a sportesemények, valamint az éttermek belső helyiségei is.
„De jó!” – reagált minderre Nagy Katalin riporter.
„Úgy hangzik, mint egy normális élet, igen” – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök, aki veszélyhelyzet meghosszabbításáról szólva leszögezte, hogy noha most „már érezzük a szabadságnak a fuvallatát, azért az oltás továbbra is fontos.” Orbán mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon és oltassa be magát – ezt elmondása szerint könnyebbé is tette a kormány egy új, időontkérő online felület elindításával.
„Fontos, hogy az oltásellenesek hangját valahogyan túlkiabáljuk, mert az oltásellenesek hangja erős. Az egész ellenzék a teljes baloldal lényegében ide tartozik” – monda a kormányfő, aki szerint május közepére minden regisztrált megkapja az oltást. Ezután a kormány egy akciót fog indítani a nagyvilágban élő magyarok részére: „lehet jönni annak, aki magyar, és meg fogja kapni a vakcinát.” Hamarosan megkezdődik a 16-18 év közöttiek oltása is, Pfizer-vakcinával, a korcsoport oltásának rendjéről néhány nap múlva tesz közzé információkat a kormány – mondta Orbán Viktor az állami rádióban.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!