Kiemelt hírek
Nem túl hatékonyak a kínai vakcinák
A kínai járványügyi központ vezetője szerint a jelenleg használt kínai koronavírus-elleni oltóanyagoknak nem túl magas a hatékonysága.
Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette: lekerült a napirendről az új kínai és indiai vakcinák beszerzése.
„Nem túl magas” a hatékonysága a jelenleg használt kínai koronavírus-elleni vakcináknak – mondta szombaton egy konferencián a kínai járványügyi központ vezetője. Az AP tudósítása szerint Gao Fu kijelentette, hogy most már hivatalosan is vizsgálják annak lehetőségét, hogy más technológiával működő oltóanyagokat is használjanak az immunizáció során.
A kínai Sinopharm és a Sinovac vakcina elölt vírust tartalmaz, és egészen eddig a kínai állami propaganda igyekezett kétséget ébreszteni az olyan mRNS-alapú védőoltások ellen, mint a Pfizer-BioNTech vagy a Moderna. Az említett szombati konferencián ugyanakkor a járványügyi központ másik tisztviselője közölte, hogy a Kínában fejlesztett mRNS-sel dolgozó vakcinák is a klinikai tesztelés szakaszába léptek.
A Sinovac vakcinája 50 százalék körül van, szemben a Pfizer 97 százalékos hatékonyságával. A hivatalos tájékoztatás szerint április másodikáig Kínában 65 millióan kapták meg legalább az első vakcinát, ebből 34 millióan pedig már a másodikat is.
Az AP megjegyzi, hogy szakértők szerint a különféle technológiával működő oltások kombinálása növelheti a hatékonyságot. Nagy-Britanniában például a hagyományos módszerrel készült AstraZeneca és a Pfizer lehetséges kombinációját tanulmányozzák kutatók.
A külügyminiszter egy más témában rendezett pénteki sajtótájékoztatón elmondta, lekerült a napirendről a CanSino és a Covishield vakcinák beszerzése.
A külgazdasági és külügyminiszter azzal indokolta, hogy nem vásárolunk a két keleti oltóanyagból, hogy „a vakcinák beérkezésének az időpontja a kulcskérdés, hogy milyen korán, milyen gyorsan tudunk addicionális forrásokból oltóanyagokat beszerezni, ezért most a már meglévő orosz és kínai szerződés teljesítésének utolsó szakaszára koncentrálunk inkább.”
A CanSino és CoviShield oltóanyagok nincsenek az országban és mivel a gyártási kapacitások a gyártóhelyeken úgy alakulnak, hogy csak későbbi érkezéseket jeleznének előre, „ezért azt gondolom, hogy ezekkel az oltóanyagokkal nem kell számolnunk a következő időszakban” – jelentette ki Szijjártó Péter.
168.hu