Nagyvilág
Heves viták zajlanak Napóleonról Franciaországban
A kormány eddig nem adta jelét, hogy meg kívánna emlékezni a császár halálának kétszáz éves évfordulójáról.
Közéleti vita robbant ki amiatt Franciaországban, hogy a kormány eddig semmilyen hivatalos megemlékezést nem tervezett Bonaparte Napóleon francia császár halálának közelgő kétszázadik évfordulójára. „Természetesen lesz megemlékezés Emmanuel Macron köztársasági elnök részvételével” – mondta egy újságírói kérdésre Gabriel Attal kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a megemlékezés mikéntjéről később kíván tájékoztatást adni az elnöki hivatal. Emmanuel Macron, aki rengeteg eseményen vesz részt és mond beszédet, illetve rendszeresen megemlékezik történelmi személyiségekről, egyelőre semmilyen jelét nem adta annak, milyen módon kíván részt venni a bicentenáriumi rendezvényeken.
Napóleon halálának megünneplése az elmúlt hetekben heves közéleti vitát váltott ki, miután sokan a polgári Franciaország megteremtőjeként tekintenek rá, miközben az 1799 és 1815 közötti hatalomgyakorlása miatt a francia történelem egyik legvitatottabb alakja. Elisabeth Moreno, a nők és férfiak közötti egyenjogúságért felelős kormánytag nemrég egy interjúban az egyik legnagyobb nőgyűlölőnek nevezte Bonaparte Napóleont. Szerinte „jóllehet a francia történelem egyik nagy alakja”, a nevéhez fűződik a rabszolgaság helyreállítása is.
A korzikai olasz családban született Bonaparte Napóleon a francia forradalom tisztjéből 1799-ben lett első konzul, majd 1804 és 1814 között és 1815-ben három hónapig Franciaország császára volt. Másfél évtized alatt teljesen átalakította az országot: centralizált közigazgatást épített ki, a megyék élére prefektusokat állított, polgári törvénykönyve (Code civil) módosításokkal ma is hatályban van, világszerte át is vették – Európa nagyobb részébe Napóleon seregei vitték el. Intézkedett a központi bank felállításáról, szigorú adórendszert vezetett be, konkordátumban rendezte az állam és az egyház kapcsolatait.
Élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor korábbi szövetségesét, Oroszországot megtámadta. Ezután Spanyolországban is legyőzték. A trónra történt visszatérése után utolsó csatájában Waterloonál szenvedett vereséget, és négy nappal később, 1815. június 22-én másodszor is lemondott a trónról.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!