Magyarország
Áder aláírta az új jogszabálycsomagot
Másodszorra már nem volt akadály.
A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent az elmúlt hónapok során számos vitát generáló energetikai és hulladékgazdálkodási jogszabálymódosító-csomag, Áder János köztársasági elnök tehát miután az első indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz fordult, másodszor már rendben találta a javaslatot – írja a Népszava. A kabinet tavaly év végén, éjszaka több tucat közműjogszabályt módosító salátatörvény-tervezetet nyújtott be az országgyűlésnek, amelyben a „kukakoncessziós” tervek alapjait is lefektették.
Szakértők szerint a tervezet számos alapjogot és uniós irányelvet is megsértett, amikor lényegében egy leendő pályázati nyertes céghez csatornázták volna be a hulladékgazdálkodás összes, nyereséggel kecsegtető tevékenységét.
A törvénymódosításból Áder János első körben három pontot talált problémásnak, amelyek közül az Alkotmánybíróság egy esetben értett egyet a köztársasági elnökkel. A parlament kormánypárti többsége hétfőn módosította is a szóban forgó pontot. Egyes szakértők szerint ez a megoldás sem orvosolja teljesen az alaptörvény-ellenességet, viszont a köztársasági elnök másodszorra már nem gördített akadályt a törvénymódosítások elé.
A közel 70 oldalas csomag számos új területet is szabályoz, így egyszerre változnak a közlekedési, elektromos töltési, üzemanyag-összetételi, bányászati, távhőszolgáltatási, villamosenergia- és gázipari szabályok is.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!