Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Majdnem 250 milliót vár Iványi Gáboréktól a NAV

Létrehozva:

Fotó: Pesti Hírlap archív

Ha a hatóság nem ad haladékot, mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ugyanennyi család veszítheti el megélhetését.

„A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe kerültek” – olvasható az Iványi Gábor vezette közösség honlapján. A testvérközösség közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – meg sem várva azt, hogy az ítéletet kézhez kapják, vagy valamennyi jogi fórumon végigfusson az ügyük – hétfőn a számlájukra terhelte azt a 246 millió 131 ezer forintos hátralékot, amely az egyes intézményeik bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti. Ebből 90 millió forintot késedelmi büntetésként szabott ki az adóhatóság.

„Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában” – írják, hozzátéve, hogy beigazolódni látszik a MET azon feltevése, miszerint a közösség technikai számának néhány héttel ezelőtti visszaadása mögött valamilyen taktikai megfontolás áll. A költségvetési tétel, amit az egyházi státuszuk alkotmánysértő elvételéből csak az egy százalékok felajánlása révén veszítettek az elmúlt években, ennek a mostani összegnek két-háromszorosát teszi ki. 

Iványi Gáborék hangsúlyozzák: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől most elvett pénzből nem egyházuk hitéleti tevékenységét finanszírozzák. „A legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez. Amennyiben a NAV nem látja be úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gáz elzárással várnia kell és szükséges a tárgyalás útjára lépnünk, és nem ad haladékot, akkor márciusban nem tudunk bért fizetni. Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve. Erre nem válasz az, hogy az állam átveszi feladatainkat. A szelektív államosítás ugyanolyan bűn, mint az általános” – írják.

PH

Legnépszerűbb cikkeink