Magyarország

A Bock Bisztró vezetője: Fizessen a kormány!

Published

on

A vendéglátósok 40 százaléka tönkre fog menni, ezért összefogásra van szükség – jelentette ki a két éttermet üzemeltető Reményik Kálmán, a Vászolyi Sajtmanufaktúra vezetője, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) korábbi vezérigazgatója Fiala János Keljfeljancsi! című élő rádióműsorában.

Reményik Kálmán könyvvizsgálóként kezdte, majd olyan nagy cégeket vezetett, mint a Diego szőnyegkereskedés, vagy az Orex (óra-ékszer) Zrt. Ezután a Nemzeti Autópálya, mai nevén NIF vezetője volt 2010-ig. Most sajtot készít és éttermeket vezet: a pesti Bock Bisztró és a budai Vendéglő a kisbíróhoz éttermek résztulajdonosa, vezetője.

A vállalkozó elmondta, mikor 2020 márciusában be kellett zárniuk, többszörösen érte csapás a cégeit: mivel a sajtmanufaktúra a vendéglátóipar beszállítójaként termelte bevételei oroszlánrészét, egyszerre minden vállalkozása alól kicsúszott a talaj. A két bezárt éttermek a járvány előtti évben közel 50 főt foglalkoztattak ebből tavaly tavaszra 30 fő maradt, akiket eleinte fizetés nélküli szabadságra küldtek. Az étteremvezető elmondta, a 30 dolgozónak később csökkentett bért fizettek, ami így is 10 milliós tételt jelent, ez pedig a bérleti díj mellett nem finanszírozható hosszútávon. A nyári felszabadulás alatt ugyan kinyitottak, de nem sok értelme volt, hiszen az 5 csillagos szálloda aljában található pesti étterem közönségének 80 százaléka külföldi turista. A dolgozói létszám őszre 18 főre csökkent, azóta a két vendéglátóhely elvitelre és kiszállításra állt át, de ez csak pótcselekvés – magyarázta Reményik, hiszen a normál forgalomnak csupán 10-15%-át tudják így produkálni.

A vállalkozó elmondta, jövedelme az éttermekből nincs, fizetés nélkül dolgozik, üzletrésze leértékelődött, a tulajdonosok pedig hamarosan tagi kölcsönnek kénytelenek finanszírozni éttermeiket. Úgy véli, ha megérkeznek a bártámogatások, havi 5-6 milliós veszteséggel úszhatják meg a válságot. Csak azért nem adták fel eddig az egészet, mert minden hónapban azt hiszik, már csak egy hónap, és kinyithatnak. Szerencsésnek tartják magukat, hogy nekik van miből veszíteni, de tulajdonosi beavatkozás nélkül ők sem tudnának újraindulni.

Az elkeseredett vállalkozók Hősök terére szervezett tüntetésével Reményik Kálmán is egyetért, de szerinte az újranyitásnak csak akkor van értelme, ha a többség bevállalja. „Azzal egyetértek, hogy járvány van, és ebben a helyzetben együtt kell működnie a szektornak, és akár be is zárni, de akkor vegyük tudomásul, hogy a védekezésnek költségei vannak, amit valakinek meg kell fizetni. Ha a vendéglátósok békeidőben értéket teremtenek a társadalom számára és rengeteg adót befizetnek, akkor amikor baj van, és bevétel nélkül dolgoznak, a kormánynak kutya kötelessége fizetni”- jelentette ki Reményik Kálmán. Fiala János arról is kérdezte, mit gondol arról, hogy egyesek szerint, ha a kivéreztetett vendéglátóhelyek csődöt mondanak, egy kiváltságos üzleti kör fogja őket felvásárolni. Ez az étteremtulajdonos szerint csupán konteó, de az tény, hogy vannak hiénák a szakmában, akik lecsapnak a leggyengébbekre.

-40 százaléka a vendéglátóhelyeknek be fog zárni – forrázta le jóslatával kérdezőjét a cégvezető. Mivel a főváros a turizmusra épül, az újraindulásra szerinte az éttermek jelentős része tönkremegy.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version