Kiemelt hírek
Gondok vannak Magyarországon Obama szerint
A volt amerikai elnök szerint a Republikánus Párt szélsőjobboldali, de a Biden-kormány folytatja majd az Obama-adminisztráció vonalát.
Az elmúlt évek, elmúlt hónapok eseményei megtanították nekünk azt, hogy még a leggazdagabb országok, a legfejlettebb demokráciák sem immunisak ezekre a gondokra. Ezt a fajta problémát látjuk Oroszországban, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és Mianmarban. De úgy tűnik, hogy
ez probléma az Egyesült Államokban is, Spanyolországban, Magyarországon, Németországban
– hangsúlyozta Barack Obama a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban.
A volt amerikai elnök az MTI összefoglalója szerint a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdését említette a gondok között.
Obama tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben.
Beszélt az amerikai Republikánus Párt átalakulásáról, azon belül a mérsékelt erők visszaszorulásáról. „Tehát most van egy Demokrata Pártunk, amely baloldali vagy balközép párt, és a másik oldalon egy
Republikánus Párt, amely egy szélsőjobboldali párt”
– jelentette ki Obama, aki ezt azzal indokolta, hogy a Republikánus Párt tagadja a klímaváltozás létezését, vitatja a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodik, amelyek közül
a „legőrültebbeket” Donald Trump terjesztette.
„A jó hír, ami szerintem várható Biden csapatától, hogy hisznek a jogállamban, a multilaterális intézményekben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban” – fogalmazott.
Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával, és kiemelte a transzatlanti és NATO-kapcsolatok megerősítését.
Amikor az Egyesült Államok és Európa egységben van, hatalmas befolyással bír, amikor megosztott, az probléma – mondta.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója