Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A rendőrök elküldték az újranyitásért tüntetőket

Létrehozva:

A mérsékelt érdeklődés mellett zajló demonstráció atrocitás nélkül ért véget.

A demonstrációt a Le az adók 75%-ával! nevű minipárt hirdette meg vasárnap délre, a budapesti Hősök terére. A Facebookon 12 ezren jelezték az érdeklődésüket, több mint 3 ezren a részvételüket, de a Pesti Hírlap tudósítói szerint mindössze néhány százan jelentek meg.

Vendéglátosok mellett tüntetnek az újranyitásért a budapesti Hősök terén 2021. január 31-én. Fotó: Merész Márton

Ehhez hozzájárulhatott, hogy mind az újranyitás, mind a gyülekezés illegális a járványveszély miatt.

A tüntetés főszervezője, Ecsényi Áron megafonon szónokolt, és azt állította, hogy

  • “a korlátozások sikerességét semmi nem igazolja”.
  • a kormány célja, hogy a csődbe menő vállalkozásokat felvásárolhassák a kormányközeli vállalkozók.

Tudósítóink szerint a demonstráció nagy sajtótérdeklődés és rendőri készültség mellett zajlott.

Fotó: Merész Márton

A rendőrök némi kivárás után elkezdték igazoltatni a résztvevőket, egyúttal távozásra felszólítva őket. Ennek a többség eleget tett, és a demonstráció atrocitás nélkül ért véget.

Dúró Dóra országgyűlési képviselő azt közölte, a magát az egyetlen lezárásellenes pártként meghatározó, szélsőjobboldali Mi Hazánk arra kéri a kormányt tegye lehetővé, hogy a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett kinyithassanak ezek a vállalkozások, mielőtt végképp ellehetetlenülnek.

Legnépszerűbb cikkeink