Nagyvilág
A képviselőház illetékesei eljuttatták a szenátusnak a Trump elleni vádeljárás dokumentumát
Eljuttatták hétfőn az amerikai képviselőház illetékesei a korábbi elnök, Donald Trumppal szemben indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) dokumentumait a szenátusnak, amely dönteni hivatott az elnök felelősségre vonásáról.
Az impeachent-eljárás nagyban hasonlít egy bírósági tárgyalásra, melyben a képviselőház vádat emel, a felsőház, a szenátus pedig lefolytatja a tárgyalást, és dönt arról, hogy megalapozott-e a vád, felelősségre kell-e vonni az elnököt. Trump ellen a demokrata képviselők és több republikánus politikus szavazatával lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elvesztett, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A Capitolium elleni támadásban többen életüket vesztették, köztük egy rendőr is.
Trump szenátusi tárgyalása február 9-én kezdődik, és ha a szenátus elítéli, akkor elveszíti a volt elnökként neki járó juttatásokat, és soha többet nem indulhat újra elnökválasztáson. A szenátusban azonban legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, mert a felsőházban a demokratáknak nincs meg ehhez a kellő többségük.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!