Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

A Budapest-fejlesztési államtitkár nem akar dugódíjat

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Fürjes Balázs inkább a tömegközlekedést kéne fejleszteni, parkolókat, és hidakat építeni, azonban európai bizottsági határozat van arról, hogy be kell vezetni a dugódíjat.

Fürjes Balázs, Budapest-fejlesztési államtitkár Twitter-bejegyzésében a főváros és a kormány közötti csatározások egyik fontos kérdéséről, a dugódíj bevezetéséről osztotta meg álláspontját. Fürjes arról számolt be, hogy Budapesten nem lesz dugódíj, szerinte ugyanis, annak eléréséhez, hogy kevesebb autó legyen a fővárosban, nem a dugódíj a kulcs, hanem a tömegközlekedés fejlesztése, a hiányzó peremhidak, utak megépítése, illetve a P+R parkolók számának növelése – írta meg a Napi.hu.

Hozzátette: amennyiben ez a kérdés mégis fontos lenne a budapesti városvezetésnek, akkor arról kérdezzék meg az embereket, írjanak ki népszavazást, ugyanis a politika nem nevel, az emberek maguk döntik el, hogyan közlekednek. 

A kormányoldalról régóta tudni, hogy nem lelkesedik a dugódíj koncepciójáért. Tarlós István korábban elmondta, annak bevezetését még a Demszky Gábor-féle városvezetés vállalta magára a 4-es metró megépítéséért. Erről egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni.

 

Legnépszerűbb cikkeink