Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Karácsony: nyomoz a rendőrség a Biodóm ügyében

Létrehozva:

Karácsony Gergely / Fotó: Merész Márton

A főpolgármester közlése szerint számos hibát követtek el az elődei, a beruházás körül „nem volt minden rendben”.

Dokumentumokat küldtek el a rendőrségnek, ott egy nyomozás már el is indult – ezt nyilatkozta Karácsony Gergely főpolgármester a városligeti Biodómról az Inforádiónak. A nyomozás elindultáról a főjegyzőt tájékoztatták a rendőrök –  mondta Karácsony, aki szerint „nem volt minden rendben” a projekt körül, elődei számos hibát követtek el a beruházással kapcsolatban.

Ismeretes, a főváros tavaly októberben feljelentést tett ismeretlen tettes, a túlságosan elszállt költségek miatt. Tavaly júniusban pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói – a főváros feljelentése után – 2019-es iratokat foglaltak le a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A főváros nem értette, miért drágult ötszörösére (12 milliárdról 63-ra) a projekt, és pontosan mennyibe kerül még a befejezése – ezt a Pesti Hírlap szerezte meg először.

Most Karácsony azt mondta, még 15-20 milliárd forint kellene a befejezéshez és fontos lenne, hogy a beruházás ne álljon meg félúton. A budapesti turizmus újraindítása miatt is hasznos lenne, de ha most abbahagynák, veszendőbe menne a rengeteg közpénz, amit már elnyelt a projekt. A befejezésről előrehaladottak a tárgyalások, mondta Karácsony.

Legnépszerűbb cikkeink