Magyarország
Karácsony Gergely utasította a fővárosi cégeket, hogy a hideg miatt fokozottan figyeljenek a hajléktalanokra
A főpolgármester a budapesti polgárokat is arra kéri, segítsenek a legelesettebbek életének megóvásában.
Karácsony Gergely pénteken a Facebook-oldalán azt közölte: a hajléktalanellátó szervezetek a következő napokban bővített kapacitásokkal állnak a rászorulók rendelkezésére, valamint utasította az összes olyan fővárosi céget és intézményt, amelynek munkavállalói közterületen teljesítenek szolgálatot a kijárási tilalom idején is, hogy fokozottan figyeljenek az otthontalan budapestiekre, és ha segítségre szoruló veszélyeztetett embert látnak az utcán, azonnal jelezzék a diszpécserszolgálatnak.
A főpolgármester az ilyen cégek között említette a BKV-t, a BKK-t és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságot.
Karácsony Gergely arra kéri azon fővárosaikat, akinek jogában áll közterületen tartózkodni este 8 és reggel 5 óra között, hogy legyenek a főváros segítségére a „legelesettebbek” egészsége és élete megóvásában.
A főpolgármester úgy fogalmazott: „míg egy átlagos városlakónak az éjszakai fagy annyit jelent, hogy meleg paplanba bújik és felcsavarja a fűtést, hajléktalan embertársainknak egy-egy ilyen éjszaka akár az életükbe kerülhet”.
Sokak életét mentik meg évről évre a felelős és szolidáris budapesti polgárok, akik az utcán járva felhívják a diszpécserszolgálatot, kihívják a krízisautót, ha veszélyeztetett, segítségre szoruló hajléktalan embert látnak a közterületeken – írta Karácsony Gergely rámutatva arra, hogy a koronavírus-járvány miatti kijárási tilalom miatt azonban csak nagyon kevesen – a munkából hazatérők és indulók, illetve kutyát sétáltatók – járnak az utcán, így egy bajban lévő hajléktalan budapestinek kevesebb esélye van rá, hogy valaki időben észrevegye, és segítséget hívjon hozzá.
A főpolgármester felhívta a figyelmet arra is, nagyon fontos, hogy a hideg időben az emberek odafigyeljenek azokra a szomszédaikra, ismerőseikre is, akik esetleg az otthonukban fagyoskodnak. A kihűléses halálesetek jelentős része fűtetlen otthonokban történik, az egyedül élő, idős emberek a leginkább veszélyeztetettek. „Rájuk is figyeljünk oda a következő napokban” – írta Karácsony Gergely.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!