Magyarország
Szijjártó: Brüsszel miatt nem lehet feloldani itthon a korlátozásokat
Megvan a felelős.
Az Európai Bizottság (EB) „botrányosan” lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter azt mondta: „mindenki azt várta a brüsszeli hitegetés alapján, hogy a tavalyi év végén, az idei év elején az Európai Unióban (EU) hatalmas sebességgel indul be az oltás, aminek nyomán aztán az európai országokban a meglévő korlátozó intézkedéseket, szigorításokat fel lehet majd oldani” – hangsúlyozta. De mindez elmaradt az EB miatt, míg az EU határain túl, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Izraelben „viharos sebességgel” zajlik az emberek beoltása.
Szijjártó Péter szerint az EU által támogatott vakcinafejlesztésből származó oltóanyag éppen az EU-ba jut el a leglassabban. „Ez egész egyszerűen botrányos helyzetet hozott létre, főleg úgy, hogy az Európai Bizottság hosszú hónapokon keresztül folyamatosan támadta azokat az országokat – mint minket is -, amelyek más forrásokból is szerettek volna oltóanyagot vásárolni” – emelte ki.
A külügyminiszter szerint tehát helyes lépés volt megkezdeni a tárgyalásokat keleten is, hiszen arról lehet hallani, hogy nagy nyugat-európai országok, illetve cégek az oroszokkal „valamifajta” vakcinafejlesztésről vagy -gyártásról tárgyalnak.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!