Nagyvilág
Akár egymillió eurót is érhet egy újonnan felfedezett Donatello-szobor
Egymillió eurót érhet egy eddig 19. századinak hitt festett faszobor, amelyről nemrég derült ki, hogy a korai reneszánsz olasz képzőművész, Donatello munkája.
A Veronai Szent Péter (San Pietro Martire) 13. századi katolikus hitszónokot, Lombardia inkvizítorát, vértanút ábrázoló szobor négy évig tartó restaurálás után kedden tért vissza Firenzéből a közép-olaszországi Marche tartományban fekvő Fabrianóba. Ez az alkotó egyetlen műve ebben a tartományban.
Az évszázadok óta a fabrianói Szent Domonkos-templomban őrzött faszobornak a közelmúltig nem tulajdonítottak különösebb művészettörténeti jelentőséget, egy ismeretlen 19. századi mester munkájának vélték, csak mintegy másfél évtizede vetette fel a Perugiai Egyetem művészettörténésze, Fabio Marcelli, hogy a 15. század legjelentősebb szobrászának, Donatellónak (kb. 1386-1466) a munkája lehet. Marcelli feltételezését azóta több más szakértő is megerősítette, köztük a téma első számú szaktekintélye, Giancarlo Gentilini, így a művet immár véglegesen Donatellónak tulajdonítják.
Miután Firenzében Anna Fulimeni restaurátor eltávolította róla az évszázadok alatt rákerült festékrétegeket, a szobor a domonkos rendi templom helyett a Bruno Molajoli városi képtárba került, mivel időközben régi dokumentumokból az is kiderült, hogy az alkotás nem az egyház, hanem az állam tulajdonát képezi, és az állam nevében a belügyminisztérium a fabrianói önkormányzat gondjaira bízta.
A restaurálás során a szobor visszakapta élénk színezetét és eredeti kinézetét, amely szinte nem is hasonlít arra, amihez a város lakói hozzászoktak.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!