Kiemelt hírek
Az állatkert és az állatok is túlélik
A tavalyi év harmada kiesett a Fővárosi Állat- és Növénykert bevételeiből, miközben működése túlnyomó részét saját bevételeiből fedezi. „De nincs veszélyben az állatok és a növények ellátása, dolgozót sem kellett elküldeni” – mondta lapunknak a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.
A Fővárosi Állat- és Növénykert 1994 óta, vagyis 26 éve minden nap nyitva volt a tavaly tavaszi lezárásokig. Utoljára 1944-45-ben, a II. világháború idején volt arra példa, hogy hónapokig nem volt látogatható. Akkor az állatkert frontvonalba került, a 2500 állatból 15 maradt. Szerencsére ma jól vannak az állatok, és 10 ezer példánynál is több van belőlük, ugyanakkor az állatkert 2020 tavaszán 66 napig, a járvány második hullámában pedig november 11. óta, vagyis éppen két hónapja bezárni kényszerült.
„Az évi egymillió látogató és az egyéb saját bevételek fedezik a működési költség 75-80 százalékát, a többit a főváros adja. A lezárások okozta bevételkiesés miatt ésszerűen csökkentettük a költségeket, halasztottuk azokat a kiadásokat, amelyek nem akadályozzák a napi működést” – mondta Hanga Zoltán a Pesti Hírlapnak. „A főváros egyébként külön forrást biztosít a kiesett bevételek pótlására, valamint az állatkertet támogató magánszemélyek is léptek, további állatokat fogadtak örökbe jelképesen” – tette hozzá a szóvivő. A dolgozók mindent elkövetnek, hogy az állatok a lezárásból minél kevesebbet vegyenek észre: ugyanazt kapják enni, és ugyanúgy foglalkoznak velük, mint egyébként. Az egyedüli változás, hogy nem látnak maguk körül látogatókat, ez azonban az állatok többségét nem zavarja. „Az oroszlánok viszont elszoktak az idegenektől” – mesélte Hanga. Ha feltűnik valaki a ketrecük mellett, oda rohannak, morognak rá, éreztetik, hogy az az ő területük. Az oroszlánfókák ezzel pont fordítva vannak: nekik hiányzik a közönség. Bár a napi két tréninget most is megtartják, amit webkamerán nézni is lehet, a tavaszi újranyitás kifejezetten felvillanyozta őket, a szokásoshoz képest sokkal többet pózoltak az üvegfalon keresztül a látogatóknak.
Az állatok és növények ellátása érdekében egyébként többszörös biztosítást kellett bevezetni, mert ha például egy állatház összes dolgozója kiesik, akkor az komoly gondot jelentene, ezért két csoportra osztották az embereket, és egymástól elkülönítve dolgoznak, továbbá képzéseket is tartottak, ha mégis be kellene ugrani egy másik területen. „Eddig megúsztuk nagyobb gond nélkül, csak kevesen kerültek karanténba. Igyekszünk alkalmazkodni a helyzethez” – mondta a szóvivő.
Az állatkert Youtube-csatornájára több videót készítenek, mint korábban, valamint öt webkamera működik: a Szavanna-kifutóban orrszarvúval és zsiráffal, de az Elefánt-, az Orángután-, a Dél-Amerika-kifutó és a Fóka medence is látható a neten. „A fókákat délelőtt 11-től érdemes nézni, mert akkor van az első foglalkozásuk” – árult el némi kulisszatitkot Hanga Zoltán.
Kertész Ádám
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!