Nagyvilág
Már 12 millió forint érkezett a földrengés miatti újjáépítés támogatására – közölte az Ökumenikus Segélyszervezet
A célzott gyűjtés január végéig tart.
Már 12 millió forint érkezett a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására a január elején indított adománygyűjtési akcióban – tájékoztatta a gyűjtést kezdeményező Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a célzott gyűjtés január végéig tart, a 1353-as adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forint felajánlást jelent. Aki nagyobb összeggel kíván csatlakozni az összefogáshoz, az megteheti online, bankkártyás adományozással is a www.segelyszervezet.hu oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben „Horvátország” megjelöléssel – tudatták.
A horvátországi koordináció és felmérések alapján az Ökumenikus Segélyszervezet a Sziszek-Monoszló megyében található Glina település középiskolájának újjáépítésébe kapcsolódik be. A glinai középiskolába 197 diák jár, akik jelenleg nem tudják folytatni tanulmányaikat, mert az intézmény súlyosan megrongálódott.
December végén két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es magnitúdójú – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot; a katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van. A Magyarországon is érezhető földrengések után több szervezet azonnal felajánlotta segítségét, illetve gyűjtésbe kezdett.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója