Nagyvilág
Lemond a Capitolium rendőrfőnöke
Lemond tisztéről a Capitolium rendőrségének főnöke, Steven Sund január 16-i hatállyal a kongresszus épületének szerdai ostroma, illetve annak sikertelen megakadályozása miatt – adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség.
Az amerikai hírügynökség értesülése szerint Sund már megírta lemondólevelét. A lépésre Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta, hogy Sund lemondjon.
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon azonban három nappal a szerdai ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének, amit az elhárította – adta hírül szintén az AP egy védelmi tisztségviselőre és két további, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.
A Pentagon konkrétan azt kérdezte a Capitolium rendőrségétől, hogy szüksége van-e a nemzeti gárda támogatására, a válasz azonban nemleges volt. A kongresszusi épületet és a képviselőket, továbbá munkatársaikat védő őrség csupán tüntetésre készült fel, nem pedig zendülésre – mondták az AP-nek forrásai.
Egyelőre nem tudni, hogy szerdán hányan voltak szolgálatban a Capitolium rendőrségének 2300 embere közül. A testület tagjai igen jól képzettek tömegrendezvények biztosításában is.
Az AP megjegyzi, hogy a „kongresszusi” rendőrség annak ellenére utasította el a Pentagon felajánlását, hogy hetek óta voltak jelek, melyek előrevetítették, hogy január 6-án, Joe Biden leendő elnök kongresszusi szavazatainak megerősítésekor erőszakba torkolhatnak az események.
Szerdán Donald Trump elnök több száz híve erőszakkal behatolt az épületbe, és csak négyórányi művelettel – a nemzeti gárda segítségével – sikerült őket eltávolítani. Az ostrom során négyen életüket vesztették.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!