Magyarország
Felújítják a Szentlélek teret
A tervekről ebben a hónapban dönthetnek, de a bódékat biztos elbontják.
A harmadik kerület egyik legnagyobb forgalmú csomópontja, a Szentlélek tér jelenleg nem a legszebb arcát mutatja – írja az Óbuda.hu. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat úgy határozott, hogy a mostani állapotot rendezi, a területet a naponta megforduló több tízezer ember számára élhetőbbé, szebbé és szolgáltatásaiban is vonzóbbá teszi.
Az önkormányzat augusztus végén pályázati felhívást tett közzé, hogy az idén lejáró szerződések helyébe új, a mai kor igényeinek megfelelő és a műemléki környezethez illő területhasználati szerződést kössön.
A pályázatok október közepi benyújtási határidejére négy pályázat érkezett, majd az azt követő egy hónapos hiánypótlási időszak végére három pályázat maradt versenyben. A pályázat keretében a leendő tér kereskedelmi funkcióin kívül a terület fenntartására, a környezetbe illő építészeti megvalósításra, a nyújtani kívánt szolgáltatások biztosítására vonatkozó elképzelések mellett számos zöldterületi, műszaki és közművi tervet, nyilatkozatot kellett benyújtani. Természetesen a terület használatáért fizetendő ár is fontos szempont a bírálat során.
A pályázat győzteséről és az általa készített koncepcióról döntés várhatóan januárban születik.
A teret most uraló pavilonsor üzemeltetésére a pavilonok tulajdonosainak december 31-ig van szerződés szerint idejük, 2021 januárjában a jelenlegi pavilonokat elbontják, a leendő nyertes pályázó pedig a döntést követően fogja építési ütemtervét meghatározni.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója