Magyarország
Csak emberfeletti munkával lehet majd a fővárosi közszolgáltatásokat fenntartani Karácsony szerint
Megdöbbentő üzenet, de pozitív végkicsengés – a főpolgármester is elmondta újévi köszöntőjét.
Nem lehettünk felkészülve a járványra 2020-ban, amely emberéletek ezreit, egzisztenciák százezreit követelte, mondta Karácsony Gergely főpolgármester újévi beszédében, amit a Facebookra rakott ki. Mintha hozzászoktunk volna a statisztikákhoz, a számadatokhoz, elfelejtve, hogy az áldozatok anyukák, apukák, nagyszülők, érző emberek voltak. „Hiányoznak.”
Karácsony köszönetet mondott azoknak, akiknek köszönhetően a főváros működőképes maradt, és akik biztosítják a szolgáltatásokat: egészségügyi, közlekedési, egyéb közszolgáltatásokban dolgozók. És a főpolgármester köszönetet mond az embereknek is, akik kibírták és kibírják a szigorításokat, rendszabályokat is.
Sajnos a politikusok nem tudtak összefogni a bajban, a kormány csak az egyik kezével küzd a járvány ellen, a másikkal az ellenzéki önkormányzatokkal küzd. Az újév legnagyobb kihívása a közszolgáltatások fenntartása lesz, az eddig természetesnek számító dolgokat most csak emberfeletti munkával lehet megteremteni.
De a főpolgármester optimista, hiszi, hogy a járvány és a nehézségek legyőzhetőek, és talpra áll a város.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!