Magyarország
Vádat emeltek a Mátrában két éve balesetet okozó buszvezető ellen
Nem használta jól a féket, tizenketten megsérültek.
Tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az Egri Járási Ügyészség azt a buszsofőrt, aki két éve fának ütközött – közölte a Heves megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.
Kalmár Gyula tájékoztatása szerint a férfit azzal vádolják, hogy szabálytalanul használta az autóbusz fékberendezését, vezetéstechnikai hibája miatt következett be a baleset 2018 novemberében.
A vádirat szerint a jármű vezetője 39 utassal Kékestető felől Mátraháza irányába haladva a lejtős, kanyargós és nedves úton nem használta a busz hidraulikus tartósfékrendszerét (retarder), csak a fékpedállal működtetett üzemi féket, amely emiatt károsodott, a fékdobok, fékpofák elégtek, így a fékpedál benyomásával a jármű nem lassult.
A vádlott ezt 65-70 kilométeres óránkénti sebességnél észlelte, majd működésbe hozta a retardert. Ám mivel egy éles kanyarhoz közelített, amelyet nem tudott volna bevenni, a nagyobb baleset elkerülésére a járművet szándékosan jobbra kormányozta, ezután a busz egy út menti fának ütközött, így sikerült megállítani.
A baleset következtében két utas nyolc napon túl gyógyuló súlyos, tíz ember pedig könnyű sérülést szenvedett.
Az Egri Járási Ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a férfira a Gyöngyösi Járásbíróságtól, továbbá kezdeményezte, hogy a buszsofőrt tiltsák el a közúti járművezetéstől.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója