Nagyvilág
Lehetséges emberi maradványokat találtak a nashville-i robbantás közelében
A robbanásban sérültek egyike egy rendőr, aki halláskárosodást szenvedett.
Lehetséges emberi maradványokat találtak a pénteken korán reggel Tennessee amerikai állam fővárosának, Nashville-nek a belvárosában felrobbant parkoló lakóautó közelében.
A rendőrség egyelőre nem tudta megállapítani, hogy tartózkodott-e valaki a járműben, amikor az felrobbant. Néhány órával az eset után azonban John Drake, Nashville rendőrfőnöke közölte, hogy a helyszín közelében lehetséges emberi maradványokra bukkantak. Hozzátette, hogy megvizsgálják, valóban emberi szövetről van-e szó. Azt mondta, a dolgok jelenlegi állása szerint nem tudnak halálos áldozatról.
A járműből a robbanást megelőzően bombára figyelmeztető hangfelvételt lehetett hallani. A detonáció következtében három ember nem életveszélyesen megsérült, és a rendőrség azt gyanítja, hogy szándékos robbantás történt.
Bejelentők azzal riasztották a helyszínre a rendőrséget, hogy a gépjármű közelében lövések dördültek el. A kiérkező egyenruhások lőfegyverhasználat nyomait nem találták. A járműből hangfelvételt hallottak, amely szerint „pokolgép robban tizenöt perc múlva” – közölte Drake.
A rendőrök ezért gyorsan elkezdték a környék kiürítését, és kihívták a tűzszerészeket. A lakóautó azonban felrobbant, még mielőtt a tűzszerészek a helyszínre érkeztek volna.
Kilenc közelben parkoló autó is kigyulladt, és a környéken többtucatnyi háznak betört az ablaka, emellett több fát is kidöntött a detonáció.
A robbanásban megrongálódott az AT&T amerikai telekommunikációs vállalat telefonközpontjának központi irodája is a hálózati berendezésekkel, ami fennakadásokat okozott a telefonszolgáltatásban.
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) ideiglenesen felfüggesztette a légi járatokat a nashville-i nemzetközi repülőtéren szintén a detonáció következtében előállt telekommunikációs nehézségekre hivatkozva.
A három sérült legalább egyike rendőr, akit a robbanás okozta léghullám ledöntött a lábáról, ő halláskárosodást szenvedett.
Egy rendőrségi szóvivő jelentősnek nevezte a detonációt, és közölte, hogy az ügyet nem csupán az állami rendőrség, de a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), valamint a jövedéki adókkal és fegyverekkel foglalkozó hatóság is vizsgálja.
Andrew McCabe, az FBI korábbi vezérigazgató-helyettese a CNN hírtelevíziónak azt mondta: elképzelhető, hogy a helyszínre érkező rendőrök voltak a robbantás célpontjai. Egy ilyen nagyságú robbantás már terrorcselekménynek számít – tette hozzá.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!