Nagyvilág
Szlovákiában lehet már a koronavírus brit mutációja
A Nagy-Britanniában kimutatott új koronavírus-mutáció valószínűleg már eljutott Szlovákiába – közölte Marek Krajčí egészségügy-miniszter kedden. A Nagy-Britanniából Szlovákiába érkezők esetében szigorúbban ellenőrzik a karanténintézkedések és a tesztelési kötelezettség betartását.
„Tekintettel arra, hogy a lakosság nem kis része ingázik Anglia és Szlovákia között, valószínű, hogy a koronavírus új mutációja már jelen van Szlovákiában” – írta a miniszter, hozzátéve: a szlovák görbe nagyon hasonló az angliai fertőzött területek görbéjéhez. A mutálódott vírus jelenlétére utal az is, hogy magas a fertőzöttek aránya egyes marginalizálódott közösségekben – írja a Parameter.sk szlovákiai magyar hírportál.
Krajčí állítása szerint Szlovákia összes jelentősebb laboratóriumában képesek kimutatni a PCR-mintákból a koronavírus új, fertőzőbb változatát, sőt, az antigéntesztek is kiszúrhatják a mutálódott vírust. Hozzátette: az új variáns magas reprodukciós száma miatt 40 százalékkal nehezebb küzdeni ellene, mint az eredeti típus ellen. A betegség lefolyása ugyanakkor nagyon hasonló a mutálódott vírus esetében is. A miniszter utalt rá, hogy a lakosság teljes megfertőződése fenyeget, aminek következtében összeomolhat az egészségügyi ellátórendszer. Ettől elsősorban az oltás menthet meg minket, fűzte hozzá.
Krajčí felszólította a lakosokat, hogy tartsák be a kijárási tilalmat és a bevezetett óvintézkedéseket.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!