Nagyvilág
A szóbeszéd és fecsegés mellőzését kéri a bíborosoktól Ferenc pápa
Ferenc pápa hétfőn arra kérte a bíborosokat, püspököket és a vatikáni hivatalnokokat, hogy hagyjanak fel végre az intrikákkal az Apostoli Palotában.
A katolikus egyházfő a korábbi években is arra használta fel a karácsonyi alkalmat, hogy alaposan megbírálja a pápai állam papságát, egy alkalommal egyenesen „lelki Alzheimer-kórban” szenvedőknek nevezett egyeseket – írja az MTI.
Az egyházon belüli konfliktusok csak ártanak az egyháznak, és eltorzítják igazi természetét. „Emiatt jó volna, ha elkerülnénk a konfliktusokat, és újra azt érezhetnénk, hogy ugyanazon az úton járunk” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy a válság nem ugyanaz, mint a konfliktus, mert a válság az egyházban lehetőség a megújulásra, de a konfliktusok csak „felemésztik az energiánkat, és jó alkalmat adnak a gonosznak a kísértésre”.
„Az első rossz, amelyhez a konfliktusok vezetnek bennünket, és amelyet el kell kerülnünk, a szóbeszéd, a tartalmatlan csevegés, aminek az az eredménye, hogy végül csak magunkkal foglalkozunk. Itt lesz a válságból konfliktus” – mondta.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!