Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Két ország kell még, alig két hónap van hátra – így áll a székelyek petíciója

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

A következő befutó Lettország lehet, és a szlovén, a spanyol és a belgiumi flamand közösséget is szavazásra ösztönzik.

Két országból még kellenek aláírások a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréért – mondta Pesty László az M1-nek. Hozzátette: a csütörtök esti adatok szerint Svédországból a szükséges szavazatok több mint 97 százaléka beérkezett; a Svédországot követő „befutó” az utóbbi napokban folytatott tárgyalásoknak köszönhetően Lettország lehet.

Az utóbbi másfél hónapban a szlovén, a spanyol és a belgiumi flamand közösséget is próbálják még inkább elérni a siker érdekében, emellett a Testnevelési Egyetemmel folytatandó együttműködéstől is szintén komoly eredményeket várnak.

Pesty szerint az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmét sürgető, Minority SafePack polgári kezdeményezés sikere biztató fejlemény a székely petíció szempontjából is. A kezdeményezést megszavazta az Európai Parlament.

Az Európai Bizottság három hónappal meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. február 7. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.

Legnépszerűbb cikkeink