Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Cseh- és Horvátországban is romlott a járványhelyzet, szigorítanak

Létrehozva:

Szlovéniában viszont nem korlátoznak tovább az ünnepek alatt.

Tekintettel az újra romló járványhelyzetre, pénteken megszigorították az óvintézkedéseket Csehországban. Az öt kockázati sávra osztott százpontos hivatalos táblázat alapján a csak mintegy két hétig érvényes harmadik sávból éjfélkor az egész ország visszatért a szigorúbb negyedik sávba.

A harmadik sáv az üzletek, vendéglők és szolgáltatások megnyitását jelentette. A kormány döntése alapján azonban pénteken újra bezártak a vendéglők és a szállodák, míg az üzletek és a szolgáltatások ezúttal kivételt kaptak, bizonyos feltételek mellett kinyithatnak és működhetnek. Ismét érvénybe lépett azonban az éjszakai kijárási tilalom. A kulturális intézmények megint bezártak, és a sportrendezvényeket továbbra is nézők nélkül kell megtartani.

A kormány péntektől engedélyezte a síközpontok működését is, de a hegyvidéki szállodák és panziók zárva maradnak.
Az egészségügyi tárca honlapján pénteken délelőtt nyilvánosságra hozott kimutatásból kitűnik, hogy csütörtökön 7600 új igazolt koronavírus-fertőzést regisztráltak a laboratóriumok, ami az utóbbi napokhoz viszonyítva mérsékelt növekedés, de csak a fele a november eleji adatoknak, amikor Csehországban tetőzött a járvány. A szűrések 27,9 százaléka mutatott ki pozitív eredményt, ami szintén mérsékelt növekedés. November elején ez a mutató 38-39 százalékon volt.

A kórházban kezeltek száma továbbra is 4600 körül mozog, közülük mintegy 600 beteg állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Ezek a mutatók már több mint egy hete nemigen változnak, s a kórházak terhelése a korábbi állapotokhoz viszonyítva jóval kisebb. A napi elhalálozások száma továbbra is száz alatt van.
A járvány március eleji kitörése óta a kór szövődményeiben eddig 10 130 személy halt meg.

Aggodalomra ad okot, hogy a járvány terjedési mutatója pénteken már 1,22-re emelkedett.
Andrej Babis miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány felkérte a képviselőházat a december 23-án lejáró szükségállapot újabb egy hónappal való meghosszabbítására. A parlamenti pártok véleménye ebben a kérdésben nagyon megoszlik, így nehéz megjósolni a döntést.

A kormányfő szintén közölte, hogy a kabinet hétfőn kíván dönteni a karácsonyi ünnepek alatti közrendről és óvintézkedésekről. Azt már bejelentették, hogy az éjjeli kijárási tilalom ellenére megtarthatók lesznek az éjféli misék, de a templomokat a hívők csak befogadóképességük 20 százalékáig tölthetik meg. Az üzletek és a szolgáltatások december 24-én délig tarthatnak nyitva. A korábbi években Prága belvárosában a turisták miatt számos üzlet a szentestén is nyitva tartott. A hagyományos szilveszteri utcai rendezvények tilosak, és nincs engedélyezve a petárdák használata sem. Néhány üzletlánc és bolt közölte, hogy az idén nem is fog petárdákat árusítani.

Horvátország is szigorít

A horvát válságstáb december 21-től meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő szigorításokat, december 23-tól január 8-ig pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendel el az országban – közölte Davor Bozinovic belügyminiszter, a testület vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

Az országban bezártak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, betiltották a karácsonyi vásárokat, korlátozták az üzletek és a szállodák tevékenységét, valamint a rendezvényeken részt vevők maximális létszámát. Ezek a rendelkezések 21-én jártak volna le, így két héttel meghosszabbították őket azzal a kiigazítással, hogy a magánrendezvényeken továbbra is legfeljebb tíz fő vehet részt, de csak két különböző háztartásból.

Új szigorításként lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be. Néhány kivétellel senki nem hagyhatja el azt a megyét, amelyben állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik.

„Ezzel azt akartuk üzenni, hogy tartózkodjunk az utazásoktól, a látogatásoktól és közeli kontaktustól az ünnepek alatt, hogy a következő ünnepen át lehessen majd adni a jókívánságokat” – mondta a tárcavezető.

Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 3272 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 190 235-öt. Az elmúlt napon 68 beteg halt bele a fertőzés következményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma így 3023-ra emelkedett. Kórházban 2918 beteget ápolnak, közülük 294-en vannak lélegeztetőgépen.

A szlovénoknál nem lesz teljes zárlat

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint csütörtökön 1512-vel 103 555-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 41 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2274-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1212-en vannak kórházban, 206-an intenzív osztályon.

A korábbi bejelentések ellenére Szlovénia mégsem vezet be teljes zárlatot az ünnepekre. A részletekről ugyanakkor a kormány még csak a következő napokban dönt – közölte Jelko Kacin kormányszóvivő.

Szombattól december 23-ig mindazonáltal kinyithatnak a műszaki cikkeket árusító boltok, a kertészeti üzletek és a háziállat-ápoló szalonok, négy megyében pedig, ahol jobb a járványhelyzet, a könyvtárak, fénymásolók és bababoltok.

A kormány döntése szerint december 24-től január 4-ig a közigazgatási dolgozók csak nélkülözhetetlen munkát látnak el, és azt is csak otthonról.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink