Kiemelt hírek
Biden: Győzött a demokrácia
Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül – mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson.
Bidenre 306, Donald Trump leköszönő elnökre 232 elektor adta voksát a hagyományosan puszta formalitásnak számító elektori szavazáson.
„A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani” – fogalmazott a leendő elnök.
Donald Trump azt állította, hogy a választáson széles körű csalás történt, s emiatt több keresetet is benyújtott, de nem sikerült megmásítania a voksolás kimenetelét. Bár az elnököt hivatalosan az elektorok választják meg, és nem az dönti el, hogy összesen melyik jelölt hány voksot kapott, Biden novemberben 7 millió vokssal kapott többet, mint Trump.
2016-ban Trump az elektori szavazáson a mostanival megegyező arányban győzte le Hillarry Clinton demokrata párti jelöltet, amit akkor Trump földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezett. Erre utalva Biden hétfő este úgy fogalmazott, hogy „tiszteletteljesen azt javasolja” Trumpnak, hogy ismerje el vereségét.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!