Magyarország
Karácsony: Időben vegyük meg az ajándékokat
Biztonságos, a koronavírus-járvány elleni küzdelmet támogató ünnepi készülődésre kéri a budapestieket a főpolgármester.
Karácsony Gergely az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: „arra kérek mindenkit, hogy továbbra is kerüljék azokat a helyzeteket, amelyek a járvány továbbterjedését segíthetik. Gondoskodjanak időben a karácsonyi ajándékok megvásárlásáról”.
A főpolgármester arra is felhívja a figyelmet, hogy érdemes olyan időben vásárolni, amikor nincs tömeg a boltokban, vagy inkább az online vásárlást választani.
Továbbá érdemes azokat a kisebb boltokat keresni, ahol kisebb a tömeg és amelyek egyébként is nehéz helyzetbe kerültek a járvány ideje alatt, így a helyi, budapesti vállalkozásokat is tudjuk támogatni – teszi hozzá.
A politikus emlékeztet arra, hogy csaknem az egész évet meghatározó koronavírus-járvány most is tombol Magyarországon. Ezért az adventi időszak, a várakozás időszaka is nagyon más idén, mint ahogy azt megszokhattuk.
Bár Budapesten – köszönhetően a budapestiek fegyelmezettségének és az időben meghozott fővárosi intézkedéseknek – most úgy tűnik, mintha jobb lenne a helyzet, „semmi okunk hátradőlni” – figyelmeztet.
A pandémia a sok családi ünnep és a húsvét után a karácsonyi készülődéssel és magával az ünneppel kapcsolatos terveinket is felülírja és karácsonyig nem számíthatunk arra, hogy a veszély érdemben csökkenni fog – tette hozzá.
Ebben a helyzet fontos, hogy hallgassunk a szakértőkre és remélem, hogy a kormány is így tesz majd – szögezte le.
Szerinte érdemes az ajándékvásárlással inkább élményt vásárolni a szeretteinknek, amit a járványhelyzet elmúlása után közösen élhetünk át. Például a fővárosi színházak, mozik, gyógyfürdők, az Állatkert és még sokan mások számos kedvezményt és ajándékutalványt kínálnak, melyek nemcsak jó és hasznos ajándékok, hanem a vásárlással az intézmények jövőjét is támogatjuk – sorolja.
„A budapestiek eddig is nagyon fegyelmezetten viselkedtek a járvány során, és tudom, hogy az ünnepek közeledtével egyre nehezebb megfelelni ezeknek a szabályoknak, de ha kitartunk, akkor le fogjuk győzni a járványt és akkor jövőre is lesz kivel közösen ünnepelni” – fogalmaz közleményében a főpolgármester.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!