Nagyvilág
Macron a külföldi síeléstől is eltiltaná a franciákat
Akár elrettentéssel is.
Miután a franciaországi sífelvonók a koronavírus-járvány miatt az év végi ünnepek idejére nem nyithatnak ki, Emmanuel Macron francia államfő „korlátozó és elrettentő intézkedéseket” helyezett kilátásba annak megakadályozására, hogy a franciák külföldre, elsősorban Svájcba utazzanak síelni.
„Vannak országok, ahol a sípályák már kinyitottak, ezért ellenőrzések lesznek, hogy megakadályozzuk a franciák odautazását, és azért is, hogy ne alakuljon ki egyenlőtlen helyzet a franciaországi síparadicsomok számára” – mondta kedden a francia elnök a hivatalában tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: „Korlátozó és elrettentő intézkedéseket foganatosítunk, amelyeket a kormány a következő napokban pontosít”.
Emmanuel Macron jelezte: megérti a sípályákon dolgozók és a hegyvidéki régiók képviselőinek aggodalmait, amiért a sífelvonók egyelőre nem működhetnek. Elmondta, hogy amennyiben „jobb rálátás lesz” a járvány alakulására, a hegyvidéki turizmus januárban a lehető leghamarabb újraindulhat.
A kormány döntése értelmében az általános karantén december 15-i feloldása után a francia síparadicsomok szálláshelyei az év végi ünnepek idején fogadhatnak vendégeket, de a sífelvonók nem működhetnek, és a vendéglátóhelyek sem nyithatnak ki.
Emmanuel Macron azzal magyarázta a döntést, hogy a síparadicsomokban „nagyon sokan találkoznak egymással, ahol már délután 5 órakor besötétedik, s az emberek olyan helyeken vannak együtt, amelyeket többen együtt béreltek ki”.
„Tudjuk, hogy így fertőzzük meg egymást, ezért tehát inkább elkerüljük ezt idén, hogy ne áldozzuk fel mindazt azt erőfeszítést, amelyet eddig tettünk” – mondta a francia elnök.
Párizs álláspontja szerint európai együttműködésre lenne szükség a sípályák kinyitásáról az év végi szabadságolások idején, mert jelenleg nem minden ország követi ugyanazt a stratégiát. Emmanuel Macron elmondta: Franciaország Németországgal és Olaszországgal együtt szeretné meggyőzni Svájcot és Spanyolországot, hogy ne „tárja ki a sípályái kapuit”.
A hegyvidéki régiókban dolgozók és a képviselők felháborodását követően a kormány újabb támogatásokat jelentett be, megtéríti a sífelvonók bevételkieséseit, az ott dolgozó idénymunkásoknak pedig bérpótlékot fizet.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!