Magyarország
Trükközni kényszerülő önkormányzatok
Egyértelmű összefüggést talált több kutatás is a szennyezett levegő és a halállal végződő Covid-betegség között. Az ingyen parkolás bevezetése növelheti a halálozások számát.
Egy, a napokban megjelent tudományos kutatás eredményei szerint a világ koronavírusos haláleseteinek 15 százaléka köthető a légszennyezettséghez, vagyis ennyivel kevesebben haltak volna meg a betegségben, ha tisztább levegőt lélegezhetnének. Ez az arány Európában 19, Magyarországon pedig 25 százalék.
Inkább nem lélegezni
Korábbi kutatások alapján a szennyezett levegő kétféleképpen segíti a betegség terjedését. Egyrészt a levegőben terjengő szállópor szemein megtapadnak a vírusok – nem csak a SARS-Cov-2, hanem például az influenzavírus, sőt, gombák és baktériumok is – amelyek aztán a légutakon át jutnak az ember szervezetébe. A mikroszkopikus méretű szállópor leginkább a dízeljárművek kipufogóiból jut az utcák levegőjébe.
Más tudományos vizsgálatok szerint a levegőben található mérgek, mint például a nitrogén-monoxid, növelik a légutak begyulladásának esélyét, egyúttal csökkentik az immunrendszer hatékonyságát, vagyis védtelenebbé válik a szervezet a kórokozókkal szemben.
Mindebből az következik, hogy a szállópornak köszönhetően könnyebben megfertőződhetünk, ha pedig megfertőződtünk, nehezebben gyógyulunk, vagy súlyosabb, akár halálos szövődményekkel nézhetünk szembe.
További kockázatot jelent, hogy a mérgező levegő növeli a magas vérnyomás, cukorbetegség, krónikus tüdőbetegségek, szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét, egy lerobbant szervezet pedig értelemszerűen nehezebben birkózik meg a kórokozókkal.
Rendeleti mérgezés
Most annyival rosszabb a helyzet a tavaszinál, hogy fűtési szezon van, így még a gázfűtésből származó szén-dioxid és nitrogén-dioxid is terheli a levegőt. Utóbbi szintén tönkre teheti a légutakat, a kötőhártyát, a nyálkahártyákat.
Ehhez jön még a belvárosban, hogy éppen a legzsúfoltabb szakaszán pótolják – sokszor nagyon rossz állapotú, kormoló – dízelbuszokkal a hármas metrót.
Ezt az állapotot tetézi múlt hét óta az ingyenes parkolás elrendelésével a kormány. Az üres hely után kóválygó, dugóban ácsorgó autók hatása napok alatt meglátszott Budapest levegőminőségén: Budán a Széna téren, Pesten pedig a VIII. kerületben napok óta egészségügyi határérték feletti szennyezést mutatnak a műszerek, de a többi mérőállomásánál sem jobb a helyzet.
Trükköző önkormányzatok
A cikk elején említett tanulmányra és a kialakult közlekedési káoszra hivatkozva Karácsony Gergely főpolgármester egyeztetést kért a kormánytól az ingyenes parkolás ügyében. Azt is írta Facebook posztjában, hogy hiába fordulnak hozzá a kerületek megoldásért, mert a jogszabályok szerint pontosan, parkolóhelyre lebontva a kerületeknek kell kidolgozniuk egy forgalomtechnikai tervet.
Éppen ezen jogával élt Terézváros: az utcák 30 százalékában jelölnek ki, olyan parkolókat, amiket este 6 és reggel 7 között kizárólag a helyi lakosok használhatnak.
Fekete Norbert
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója