Magyarország
Menczer: Nem szabad átpolitizálni a vakcina kérdését
De aki támadja a kínai és orosz vakcina beszerzését, az brüsszeli lobbiérdekeket képvisel. De beszélt a német köztévé egyik műsoráról is.
A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán, írja az MTI. Menczer Tamás azt mondta: a betegek arra vágynak, hogy meggyógyuljanak, az egészségesek pedig arra, hogy megőrizhessék az egészségüket. Ez nem politika.
Hangsúlyozta: Magyarország minden közös uniós európai projektben részt vesz, és 12 millió adag vakcinát lefoglalt. „Bár látszik már a fény az alagút végén”, biztosan most még senki nem tudja, mikorra lesz vakcina és abból tömeggyártás – tette hozzá.
Az államtitkár szerint ezért is fontos, hogy „keletre is tekintsünk” és együttműködjünk Kínával és Oroszországgal. Kiemelte, hogy Magyarország elsőként kapott vakcinamintát az orosz féltől, és ezt magyar szakemberek, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet és a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai elemzik, a hozzá tartozó dokumentációval együtt.
Kínában három gyártóval áll Magyarország kapcsolatban, közülük a Sinopharm rövid időn belül – várhatóan még az idén – befejezi a kísérletek harmadik klinikai fázisát – ismertette.
Mindenről magyar szakemberek döntenek, aki ezt az eljárást támadja, valójában a magyar szakemberek véleményét és tudását támadja – emelte ki, megjegyezve, hogy aki ilyet tesz, „gyógyszermulti érdekét, brüsszeli lobbiérdeket” képvisel.
Azzal összefüggésben, hogy a német ZDF közszolgálati televízió szatirikus műsorában „hülye magyarok és hülye lengyelek nélküli Európai Uniót” említettek, Menczer Tamás közölte: tiszteli a németeket, „még akkor is, ha egyébként manapság mindent megtesznek azért, hogy a róluk alkotott képet lerombolják”. Azt mondta: ez egyértelműen „egy propagandavideó” és „a németek propagandában mindig erősek voltak”. „Most azért támadnak bennünket, mert nem hagyjuk magunkat zsarolni jogállamiság címszó alatt” – tette hozzá. Menczer Tamás szerint „milyen érdekes lett volna, ha akár a német, akár a magyar médiamunkatársak 2015 szilvesztere után csinálnak egy viccesnek szánt videót”, amelyben kifigurázzák, hogy a német média több napig nem számolt be arról, hogy szilveszterkor nőket molesztálták, erőszakolták meg bevándorlók. Hozzátette: „mi ilyet nem csináltunk (…), szerintem azért, mert nekünk egyébként volt gyerekszobánk, meg van jómodorunk”.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány