Magyarország
„Az orvost oda kell helyezni, ahol feladat van”
A Szent János kórház főigazgatója elmondta a véleményét az átvezénylésről, és beszélt az ágyszámokról, valamint saját korábbi koronavírus-fertőzéséről is.
A Szent János Kórházban alkalmazott terápia során arra törekednek, hogy a tüdőgyulladásos beteget a lehető legkésőbb kelljen altatni és intubálva lélegeztetni – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban az intézmény főigazgatója. Takács Péter. Jelenleg négy egységükben 230 betegnek nyújtanak Covid-ellátást, harminc páciens kap légzéstámogatást, közülük négyen invazív lélegeztetést.
Az 1100 ágyas intézményben eddig 330 ágyon láttak el koronavírussal fertőzöttet, azonban a tervezhető idejű műtétek halasztásával sikerült további kapacitásokat – ágyat és munkaerőt – felszabadítani: már több mint négyszáz ágy áll a koronavírusos betegek rendelkezésére.
Kevesebb az elhunytak aránya a tavaszinál
„A betegek átlagéletkora valamelyest csökkent tavaszhoz képest: akkor 70,5 év volt, most pedig 68 év. Az elhunytak átlagéletkora azonban szinte változatlan, az első hullám idején 82,4, a második szakaszban pedig 82,3 év” – mondta Takács. „Arányaiban kevesebben halnak bele most a fertőzésbe, mint tavasszal, amikor nagyon sok amúgy is leromlott egészségi állapotban lévő beteg került hozzánk idősotthonokból, akik közül sokakat elveszítettünk. Ezzel szemben szeptember–októberben az ötszáz bent fekvő közül 44-en haltak meg. Ennek oka az is, hogy mostanra sokkal nagyobb a tudásunk és tapasztalatunk a járványról, illetve hogy olyan hatékony antivirális szerek vannak az orvosok kezében, mint a favipiravir vagy a remdesivir” – tette hozzá.
Jelenleg kilencven áthelyezett dolgozó: harminc orvos és hatvan szakápoló dolgozik náluk. Közülük nem mindenkit osztanak be a Covid-osztályokra, hanem kiváltanak velük olyan saját kollégákat, akik már tavasszal is részt vettek a koronavírus-ellátásban. „A vezénylés lényege, hogy az orvost oda kell helyezni, ahol feladat van” – mondta az intézmény vezetője. Az átvezényelt kollégák a normál órabérük másfélszeresét kapják, és biztosított az étkezésük, sőt, aki erre igényt tart, az a személyzet számára kialakított konditermet is használhatja.
Aki túl van rajta, ne terhelje túl magát
Egyre több tapasztalat utal arra, hogy főként a gyerekek és a fiatalok körében szívizomgyulladás lehet a koronavírus szövődménye, ami egy nagyon alattomos megbetegedés. Bár nyugalmi állapotban gyakran nem mutat tüneteket, ám ha a keringési rendszert egy kicsit is megterheljük, akkor szívritmuszavart okozhat, ami ájuláshoz vezethet, de olyan eset is ismert, hogy testnevelésórán egy kisdiákot újra kellett éleszteni. Fontos tehát, hogy aki átesett a koronavírus-fertőzésen, az egy ideig tartózkodjon a komolyabb fizikai igénybevételtől, a gyermek pedig legalább két-három hétig ne vegyen részt edzésen, tornaórán – hívta fel a figyelmet Takács.
A főigazgató október végén maga is átesett a koronavírus-fertőzésen: családjánál és nála is teljesen tünetmentesen zajlott le a betegség, azt mondta, „csak a szokásosnál egy kicsit korábban dőlt ki esténként”.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója