Magyarország
Új látványtervek készültek a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodáról
Új irányt vett a tatai Öreg-tavi fejlesztés – számolt be az Építészfórum.
Emlékezetes, hogy az év elején bemutatott látványtervek komoly tiltakozást váltottak ki mind a helyiek, mind az örökségvédők körében. Nyáron aztán elhangzott egy olyan kijelentés a beruházó részéről, melyből arra lehetett következtetni, hogy nem zárkóznak el a kompromisszumoktól, és hajlandóak akár a tervezett szálloda méretét újragondolni.
Tóth Róbert, a szállodafejlesztésért felelős Avalon Park Kft. ügyvezetője múlt heti bejelentése szerint azonban nem csupán a szálloda mérete, de megjelenése is változik a legújabb víziókon.
A szállodafejlesztés közösségi oldalán valóban új koncepció érhető el, az új szálloda architektúráját igyekeztek minden oldalról zölddel borítani.
Többek között csökkentették a tervezett komplexum magasságát, 120 helyett 95 szoba szerepel az új elképzelésekben, és várhatóan fűvel fogják betelepíteni a létesítmény zöldfelületeit.
A múlt héten derült ki, hogy egy csütörtökön életbe lépett kormányrendelet értelmében a koronavírus-járvány miatt meg kell szakítani minden népszavazással kapcsolatos eljárást, és az aláírásgyűjtő íveket meg kell semmisíteni a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója