Magyarország
Szentgyörgyvölgyi: Túl sok a biciklis és gyalogos dominanciájú terület Budapesten
A fővárosi parkolási rendelet felülvizsgálatára kérte Karácsony Gergely főpolgármestert az V. kerület polgármestere, aki a kerületi polgármestereknek biztosítana döntési kompetenciát a lakosság részére kialakítandó kizárólagos várakozóhelyek kijelölésére.
Szentgyörgyvölgyi Péter szerint a kormány már biztosította a közösségi közlekedés során létrejövő személyes kontaktusok számának csökkentését azzal, hogy ingyenessé tette a közterületi parkolást. Az V. kerület polgármestere azt kérte Karácsony Gergelytől, hogy vizsgálja felül a Fővárosi Közgyűlés parkolási rendeletét, majd tegyen meg mindent, hogy az utakon valamennyi közlekedési résztvevő – a gyalogosok, a kerékpárosok, a közösségi közlekedést használók és az autóval közlekedők – megfelelő arányban tudják használni az utakat.
Kiemelte: a fővárosi közlekedésben, a szűk történelmi városi környezetben a közterületeken egyre több funkciónak kell helyet biztosítani. Azonban ezeket a közterületeket a fővárosi polgárok elvárásait megfelelő arányban kell felosztani a különböző közlekedési módokat használók között – tette hozzá.
Szentgyörgyvölgyi szerint a fővárosban számos „kerékpáros és gyalogos dominanciájú” terület jött már létre, esetenként egymás rovására. A lakossági elvárásokat figyelembe véve Szentgyörgyvölgyi Péter az eddig megvalósított intézkedések mellett továbbra is szükségesnek látja a felszíni közterületi lakossági parkolóhelyek biztosítását.
Azt írta: mivel a kerületi polgármesterek jól ismerik a helyi viszonyokat és elvárásokat, a fővárosi parkolási rendelet felülvizsgálatával szükséges és javasolt számukra biztosítani a lakosság részére kialakítandó kizárólagos várakozóhelyek kijelölésére vonatkozó döntési kompetenciát. Ezért levelében arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy a novemberi közgyűlésen tűzze napirendre az erről szóló előterjesztést és támogassa annak elfogadását.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!