Magyarország
A külügy is érzi, hogy a magyarok nem bíznak a kínai és orosz vakcinákban
Ezért videóban magyaráz és nyugtat a minisztériumi államtitkár.
A magyar szakemberek döntenek az európai, kínai vagy az orosz vakcina behozataláról, és az ő tudásukban nem kell kételkedni – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon.
Menczer Tamás az oldalra feltöltött videójában azt mondta: Magyarország az összes európai vakcinaprojekt részese, de a kormány figyeli Kínát és Oroszországot is. „Ha ott előbb találják meg az ellenszert, behozzuk Magyarországra, de ennek van egy speciális engedélyezési eljárása” – tette hozzá.
Ennek része – ismertette -, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársai dokumentációt állítanak össze, egy „kívánságlistát” arról, milyen gyógyszerekre, vakcinára van szükség a koronavírus elleni védekezésben. Ez megtörtént, ezt a listát megkapták az oroszok és a kínaiak is, ha szükséges, a magyar és a külföldi szakemberek egyeztetnek egymással, majd a kínai és az orosz partnerek megküldik a válaszukat – részletezte Menczer Tamás.
Hozzátette, hogy ezt az anyagot a gyógyszerészeti intézet munkatársai fogják elemezni, és már ebben a szakaszban érkezhetnek vakcinaminták Magyarországra.
Ha minden rendben van, és az ellenszer megfelelő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) már a Magyarországra érkező ampullákat és a hozzájuk tartozó dokumentációt vizsgálja meg. Ha az NNK is mindent rendben talál, akkor érkezhet meg nagy mennyiségben a vakcina Magyarországra – közölte az államtitkár.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója