Magyarország

Karácsony: az NNK-t is bevonták a fővárosi önkormányzat elleni lejárató kampányba

Published

on

Karácsony Gergely szerint „végtelenül szomorú, hogy a jelek szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) is belerángatták a fővárosi önkormányzat ellen minden csatornán zajló lejárató kampányba”.

Korábban a fővárosi önkormányzat bejelentette, hogy antigéntesztekek fognak beszerezni, ami Karácsony Gergely szerint ugyanolyan megbízhatóak, mint a PCR-tesztek. A népegészségügyi központ szerint ez azonban „óriási tévedés és szakmailag teljesen megalapozatlan”. 

Karácsony Gergely most a Facebookon azt írta, hogy a koronavírus-tesztelés állami feladat, de az állam „botrányosan kevés tesztet végez”. A fővárosi önkormányzat már eddig is több mint 50 ezer PCR-tesztet végzett az „állam helyett”.

 A főpolgármester szerint közismert, hogy az antigénalapú tesztek mintegy 96 százalékos megbízhatóságúak a PCR-tesztekhez képest. „Viszont a töredékébe kerülnek, és 15 perc alatt megmutatják az eredményt” – írta Karácsony Gergely, példaként említve, hogy ezért használja azokat az Országos Mentőszolgálat is, Szlovákiában pedig az egész lakosságot azokkal szűrték. 

A fővárosi önkormányzat tovább bővíti a PCR-tesztkapacitását, a saját intézményeik kötelező és rendszeres szűrését továbbra is azokkal végzik. „De a jövőben antigénteszteket is beszerzünk, hogy segítsük a kiemelten veszélyeztetett munkavállalók, például a pedagógusok önkéntes és gyors tesztelését” – írta. Karácsony Gergely összegzésként megjegyezte: „sajnáljuk, hogy a kormány helyett elvégzett munkánkra kioktatás és félrevezetés a válasz”. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version