Kiemelt hírek
Biden győzelme megkönnyebbülést hozhat Európának
A magyar kormány viszont feszültséggel teli időszak elé néz. Magyar idő szerint szombat délután jelentették be, hogy pennsylvaniai győzelmével eldőlt: Joe Biden lesz az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke. Szijjártó Péter választ fog kapni a kérdéseire, és nem fog neki örülni.
Bár az Egyesült Államok külpolitikáját elsősorban a Kínával szembeni hatalmi verseny határozza meg, az Európai Unió fontos szövetségese, ezért a hatalomátvétel Európára is hatással lehet. Joe Biden elnöksége a kontinens nagy részének megkönnyebbülést hozhat, de néhány ország okkal tarthat a demokrata vezetéstől.
„Trump ellenséges volt Európával szemben, sőt egy interjújában még azt is mondta, hogy az Európai Uniót tekinti a legnagyobb ellenségének. Kiélezte a kereskedelmi háborút, Angela Merkellel személyesen is rossz volt a viszonya. Joe Biden elnöksége tehát mindenképp jót jelentene Európának” – mondta Szent-Iványi István külpolitikai szakértő a Pesti Hírlapnak. „Persze, továbbra is lennének viták, például a Boeing-Airbus vita, vagy a techcégek, az Amazon, a Google, a Facebook adóztatása, de Biden kiszámítható partner lenne, akivel együtt lehet működni, rendezhetné ezeket a vitákat, és helyeállíthatná a viszonyt, olyanra, mint korábban volt” – tette hozzá.
Biden kampánya során „totalitárius rendszereknek” nevezte Magyarországot és Lengyelországot. „Biden fontosnak tartja az emberi jogi kérdéseket, hogy megakadályozza a demokrácia korlátozását, ezért meg fognak jelenni azok a feszültségek, amik Trump előtt is jelen voltak Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatában” – mondta Szent-Iványi. „Orbán többször is nyíltan kijelentette, hogy Trumpot támogatja, Szijjártó Péter pedig ukrajnai korrupcióval vádolta meg Bident, és provokatív kérdéseket tett fel neki. Ha Biden lesz az elnök, ezekre a kérdésekre választ fog kapni, és nem fog neki örülni” – tette hozzá.
Azt is elmondta: Trump korábban többször fenyegette 25 százalékos vámmal az autóipari importot, ez pedig folyamatosan Damoklész kardjaként lebegett a fejünk felett, hiszen az Egyesült Államok fontos exportpiac Magyarországnak, és az exportunk jelentős része autóipari. Szent-Iványi szerint ez a vám több ezer magyar munkahelyet érintett volna.
Biden azt is ígérte, hogy már az első napján visszaléptetné az USA-t a párizsi klímaegyezménybe. Trump több mint hároméves kilépési folyamata éppen szerdán, a választást követő napon ért révbe.
Vámosi Ágoston
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója