Magyarország
Eltűnt 417 millió Erzsébetváros számlájáról, az önkormányzat perel
Az új egy, az előző, fideszes vezetés által kötött szerződésre bukkant a „leemelésnek” köszönhetően.
Bíróság előtt támad meg az erzsébetvárosi önkormányzat egy szerződést, amelyet a kerület előző, fideszes vezetése kötött, miután pár napja vették észre, hogy annak alapján az önkormányzat számlájáról „leemeltek” 417 millió forintot – tudatta a VII. kerületi polgármesteri hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Közleményük szerint a „leemelt” sok százmillió forint az előző polgármester, Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) által kötött szerződéshez kapcsolódik. A szerződésben az önkormányzat előző vezetése vállalta, hogy három Király utcai házból néhány hét alatt kiköltöztet negyvenöt lakót teljesen felújított lakásokba. Az így kiürített házakat pedig eladják.
„Esélyük se volt rá, hogy ennyi idő alatt megoldják ennyi ember lakhatását, hozzá se fogtak. Így viszont szerződést szegtek, ami miatt az önkormányzatnak – a Vattamányék által aláírt feltételek szerint – 9,7 milliárd forint kötbért kell kifizetnie” – írták.
Hozzátették, ráadásul az egyik ház műemlékvédelem alatt áll, ezért az eladáshoz szükséges volt a műemlékvédelemért felelős miniszter, Gulyás Gergely hozzájárulását is megszerezni. A kerület előző vezetése szerződésben vállalta, hogy ezt megszerzi, annak ellenére, hogy „erre semmilyen ráhatással nem bírtak”, az engedélyt nem is tudták megszerezni.
„Ami sokkoló, hogy Vattamányék szerződése szerint ez is ok arra, hogy az önkormányzat kifizesse a 9,7 milliárd forintot” – áll a közleményben, amely szerint a házakat 2,15 milliárd forintért adták volna el, de nem versenyeztettek, így a mostani vezetés szerint nem törvényesen jártak el.
Bűncselekmény gyanúja is felmerül, mivel úgy vállalták 9,7 milliárd forint kifizetését, hogy nem volt rá költségvetési fedezet – írták.
Közölték: Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester előterjesztésére legutóbbi ülésén a képviselő-testület úgy döntött, az önkormányzat bíróság előtt megtámadja a szerződést.
Az önkormányzat kéri a bíróságtól, tiltsa el a cégcsoportot attól, hogy kötbért kérjen, amíg nem dönt.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!