Magyarország
Bő 6 milliárdot ad a kormány a katolikus egyház hét kőszegi épületének felújítására
Az egyiket az utolsó pillanatban mentik meg.
Több mint 6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással újulhat meg hét, a római katolikus egyház tulajdonában lévő, történelmileg és építészetileg is jelentős értéket képviselő épület Kőszegen – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Vas megyei városban.
Soltész Miklós a sajtótájékoztatón megerősítette a korábbi hírt: a támogatásból Kőszegen folytatódik a Jézus Szíve templom felújítása. Ezen kívül azonban megújulhat a Szent Vér kápolna, az egykori kőszegi szegényház épülete, a Szent Jakab templom, a Szent Imre templom, a Kálvária templom és a Verbita rendház is.
Hangsúlyozta: túl azon, hogy a beruházások az egyházi életet, a kereszténységet segítik, a város fejlődését is szolgálják, és nem utolsósorban munkát adnak mindazoknak a tervezőknek és mesterembereknek, akik rész vesznek az építésben. Az államtitkár elmondta: a templomok, az egyház tulajdonában és kezelésében lévő sokszor több száz éves épületek olyan turisztikai célpontok is, amelyeket az emberek vallási meggyőződésüktől függetlenül is szívesen keresnek fel, néznek meg egy-egy településen. Napjainkban ugyan a koronavírus-járvány miatt a világon szinte mindenütt „leült a turizmus” – folytatta –, de készülni kell a vírus utáni időkre, a beruházások pedig segítik a gazdaságot, az építőipart, a vállalkozásokat, és elősegítik a munkaerő helyben maradását is.
Székely János, szombathelyi megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy szinte az utolsó pillanatban történik a kőszegi Jézus Szíve templom megmentése, hiszen az épület beázó teteje miatt a festett vakolat is erősen rongálódott és a templom teteje is dőlni kezdett, ezért sürgős beavatkozásra van szükség.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója