Magyarország
A koronavírus a busójárást is elvitte
A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson.
A város polgármestere, Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP) közleményében azt írta, a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azt követően hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel. Mint fogalmazott, „a mindenkori szereplőkért, résztvevőkért, s a mohácsi farsangi tradíciók után érdeklődő közönségért érzett felelősségtől áthatva‚ határozott úgy, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokással összefüggésben semmilyen program nem lesz a településen.
Kitért rá: Mohács vezetése úgy ítéli meg, hogy egy ilyen, több tízezernyi résztvevőt vonzó tömegrendezvény igen komoly egészségügyi kockázatot jelentene mind a város lakosságára, mind az ide érkezőkre nézve, emellett a fertőzés esetleges, nagyobb arányú elterjedése beláthatatlan következményekkel járhat. Ilyen veszélyeknek kitenni emberek százait, ezreit pedig igen komoly felelőtlenség lenne – írta.
A polgármester arra kérte az érintetteket, érdeklődőket, hogy a busójárás idejére városukba ne szervezzenek kirándulásokat, turistautakat. Hozzátette: a város vezetése reméli, hogy a világjárványt belátható időn belül sikerül megfékezni, s a 2022. évi busójárás megrendezése elől már elhárulnak az akadályok. Kedvező időjárás esetén a busójárás az elmúlt években napi 50-60 ezer embert vonzott a városba.
Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett, a helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport által meghonosított farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!